Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: Valláslélektan, valláskritika, ateista nevelés

patologista szemlélete és tudományosan nem igazolt a vallásnak „kényszerneurózisként" való felfogása. ** Az 1929—30-a.s nagy világazdasági válság óta, a polgári valláspszichológusok körében észrevehető változás megy végbe. A magukat empirikusnak, objektívnek valló pszichológusok egyre inkább a vallásos hit védelmezőiként lépnek fel. Jellegzetes példája ennek az eredetileg freudistának indult, majd renegáttá lett C. G. JUNG, aki 1940-ben. a vallás és pszichológia viszonyáról írt művében nyíltan is ki akarja küszöbölni a pszichológiából azt a problémát, hogy a megismerés mennyiben tükrözi az objektív valóságot. A „tükrözés" fogalmát a „pszichológiai realitás"-sal akarná helyettesíteni. E koncepció alapján a szubjektív idealista Jung számára a vallás „igazsága" teljesen azonos értékű a tudományéval. Hangsúlyozza, hogy az isten, mint „őskép" (— „archetípus" —) megvan a legtöbb népnél — és ez a tény szerinte figyelemreméltó minden „theológia naturalis" számára. Bár sajnálatos félreértésnek nevezi, ha valaki az ő álláspontját istenbizonyításként fogná fel — lényegében egész gondolatmenete apologétikus jellegű. Ha ugyanis elejtjük a tükrözés realitását és elfogadjuk a szubjektív idealista értelmű „pszichikai realitást", akkor ilyen értelemben Jung „bizonyította" is az isten létét, hiszen az istennek, mint archetípusnak, pszichológiai realitása van — Jung felfogása szerint. Sőt, még tovább is jut e hitvédelmi mozzanatoknál és nyíltan szembekerült a freudizmus valláskritikájának értékes elemeivel is, amikor teljes mértékben tagadja a vallás és neurózis kapcsolatát. „Teljesen meg vagyok győződve arról — érvel Jung —, hogy a dogma és rituálé rendkívül hasznos az embernek, legalábbis, mint a szellemi higiéné módszere." (Jung: Psichologie und Religion, Zürich. 1940. Rascher-Verlag, 81. oldal.) A nyíltan teológiai valláslélektan a polgári valláspsziohológián belül erősödőben van. Számos esetben az empirikus, tényfeltáró módszerekkel dolgozó pszichológusok nyíltan is apologikus célzattal, sőt lelkesedéssel művelik a valláspszichológiát. (Pl. Alphonse MAEDER: Wege zur seelischen Heilung. Zürich, 1944. — H. C. RÜMKE: The psychology of unbelief. London, 1952. Hollandból ford.) Jellemző példa az 1960-ban megjelent KATZféle pszichológiai kézikönyvben (David KATZ—R. KATZ: Handbuch der Psychologie. Benno Schwabe & Co. Verlag, Basel/Stuttgart, 1960. IV. fej. 385—398. 1.). Robert B. THOULESS állásfoglalása, aki szerint a valláslélektan nagy jelentőségű a vallás gyakorlata számára. Szerinte a valláspszichológia érdeme, hogy napjainkban türelmesebbek vagyunk vallási kérdésekben, mint régen. A nyíltan teológiai valláspszichológiának és az empirikus kutatómódszereknek összeötvöződéséről tanúskodnak olyan kiadványok is, mint az 1962-ben megjelent Archiv für Religionspsychologie 7. kötete. (Szerkesztette: Wilhelm Keilbach, München, 1962. Benne 20 tanulmány, 44