Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hekli József: Komáromi János

zata az embertelen pusztításnak, súlyos sebet is kap. Számára megrázó, mélyensebző élménysorozat a világháború. Érzi és látja, hogy ez a pusztulásnak el jegyzett generáció megtanulja megbecsülni a perc boldogságát, s kurta véletlen örömöket is. Ügy véli, hogy e teménytelen szenvedés után az emberek megérdemlik a boldogságot. Különösen a háborúban magáramaradt nök helyzetét érzi tragikusnak. Az otthonmaradt menyasszonyok sorsa az örökös, reménytelen várás lett. Így ír erről ,,Az idegen lány" c. regényében: ,, . . . a kis menyasszonyokból nagy menyaszszonyok lettek, Csíkban és Szepességben. És ők még mindig várnak... ősz lesz egyszer a hajuk, és ők még mindig bízni fognak a vőlegények ígéretében". [36] (178. oldal.) Komáromi világháborúról szóló művei hűen követik a háborús eseményeket a „Mit búsulsz, kenyeres", „Cs. és kir. szép napok", „A régi szerető". A háború után az emberek kétfelé szakadtak, akik otthon maradtak, és akik elmentek, s ezek nehezen értik meg egymást. A háború tévútra viszi azonban Komáromit. A háborút végzetes csapásnak látta, amely a fatalitásban való hitéből származott, a magyarság tragikus szemléletéből. A háború vége, a Trianon, sovinizmust szül benne. Regényeiben sokszor feltűnik a háború után elvesztett területek képe, s lekicsinylőkig beszél a szomszédos cseh népről. Az irredenta hang is átszövi néhány írását. Az a véleménye, ha Trianon nincs, minden másként lett volna, most reménykedni kell. A marxista esztétika tisztasága megköveteli, hogy bátran és következetesen szóljunk Komáromi soviniszta és irredenta tévelygéseiről, és keményen elítéljük azokat. De nem lennénk igazságosak, és a marxista dialektika örökérvényű követelményei ellen vétenénk, ha ugyanakkor nem mutatnánk rá arra, hogy Komáromi alkotásai a soviniszta, irredenta uszítás mellett elítélik az eszeveszett háborús vérfürdőt, s Komáromi együtt érez és reményt nyújt a háború számkivetettjeinek, s békét kíván. A „Mit búsulsz, kenyeres" c. novellisztikus regényében az író első személyben, mintegy a szemtanú borzadó jajkiáltásával mondja el a világháború első évének történetét dióhéjban. Ezeket az élményeket Komáromi maga jegyezte fel a pislákoló gyertyafény mellett, mikor rövid harcközi szünet volt. Ezt a művét 1915-ben rendezte sajtó alá lábadozása idején. A háború átformálja az embert. A háborút járt ember világszemlélete megváltozik, jobban ragaszkodik az emberekhez, s jobban megszeretik egymást. A háborúban mindenki alázatos lesz, és nagy szeretettel gondol a távoli hazára és az otthoniakra. A vad öldöklés a végleteket is megszokottá teszi a katonák számára. A valóság és a képzelet szinte egybefolyik. A fegyverek idegtépő zaja, az ágyúból kicsapó lángnyelv földre terít százakat, és borzongató, vérvörös fénye az égig csap, s a borzalmas és a fenséges szinte egy ölelésben dübörög fel a világ fölött. Megemlékezik barátairól és ismerőseiről is, Czebe Márton önkéntesről, Görgei Márton szigorlóról, a vitéz Ozoróczy főhadnagyról, s külön összefoglalja az összes sorstárs életét. „Akkor már csakugyan olyanok lehettünk, mint az a bujdosó szegénylegény, ki az erdő mélyén pa293