Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József: Szláv elemek a jiddisben

hon, utca és piactér, vallási élet, szokások és ünnepek, hétköznapi élet stb. szókörét) a funkcióját a szókincs régebbi elemeivel szemben. Boro­chov például úgy vélte, hogy a szláv eredetű szókincset „a mindennapi élet formáinak és érzelmeinek kifejezésére használták szűk családi kör­ben, vagy durva, negatív előjelű tulajdonságok" kifejezésére. Az ilyen általánosításokat azonban a legnagyobb óvatossággal kell kezelni. Elő­ször is tudományos szempontból nem tekinthetjük még lezártnak a jid­dis szláv jövevényszavainak a vizsgálatát. Ezenkívül, tekintve, hogy gyakran éppen a szókincs pejoratív területei mutatják a leggyorsabb automatikus mozgást, a szláv eredetű gyalázkodó szavak és kifejezések jelenléte a jiddisben nem szükségszerűen a szláv kultúra negatív elő­jelű értékesítésének a szimptomája. Sőt — jegyzi meg Uriel Wein­reich [25] — ,,a szlavizmusok előfordulása zsidó rituális értelmezéssel (pl. tréjbern „eltávolítani az ereket", kojlen „levágni" (állatot), praven „ünnepelni" (pl. egy circumcisiot), skarbove „hagyományos" (egyes kán­tormelódiákról), stb., azt mutatja, hogy a szavak szláv eredete nem teszi azokat alkalmatlanná még arra sem, hogy szent, vallási dolgok kifeje­zésére használják". Sok szláv jövevényszó jelentésbeli változáson ment át a befogadás folyamata közben. A jiddisben az or narod „nép" jelentése „nagy tö­meg", a mezinik pedig a „legfiatalabb fiú", nem pedig „kis ujj" (vö. or mizinec), horb „púp" és nem „dombocska" (mint az ukránban). A szláv eredetű szavak — mint ahogy az általában lenni szokott kétnyelvűség esetén — fonológiai szempontból beilleszkedtek a jiddis hangrendszerébe. A szláv „hr" hangsor például „r"-re egyszerűsödött a jiddisben: táj recke < hrecka „hajdina", ribe < hruba „kályha" stb. A szóvégi -a- (helyettesítése -e-vel annyira általánossá vált, hogy Vil­nában az 1930-as években a jiddisül beszélő lányok között a rendszeres használaton kívül került -a-t fel lehetett használni a lánynevek érzelmi aláfestésű vocativusának kifejezésére: mira mire helyett, sorka sorke helyett. Egészben véve azok a fonológiai fejlődési mozzanatok, ame­lyek a szlávval való érintkezés előtt mentek végbe és amelyek a nyelv héber-arameus összetevőinek tulajdoníthatók, úgy látszik, ha­sonlóbbá tették a jiddis-rendszert a szlávhoz. Említsük meg először is pl., ami a szókezdő z/s megkülönböztetést illeti, a szókezdő x-lehetősé­get stb. Ezeket a vonásokat aztán a szláv tényező még megerősítette. A legrégibb szláv jövevényszavakban a szláv palatálist nyilvánvalóan helyettesítette a dentális (vö. késene „zséb", lengyel kieszén, ukr ki­sen ja), de mióta a kiejtésben a palatális jellege határozottan meghono­sodott a jiddisben, a nyelv különbséget tudott tenni pl. polke „dobverő" (csirkecomb) és pol'ke „lengyel nő"; tájsz. „fülbevaló"; vagy vilne „Vilna" és a tájsz. viVne „laza" között. A szláv jövevényszavak átesnek a szabályos hangcseréken. Pl. a lengyel komin „kémény" mint kajmen jelenik meg az északkeleti jid­disben és mint kojmen a többi dialektusban; a központi jiddisben plajce „hát" (le plecy), a többiben plejce; kruke „Krakkó" (le Krakow) a köz­ponti és délkeleti jiddisben és kroke az északkeleti jiddisben; dexen „lélegzeni", séxerl „kétszersült" (ukr dyxaty, suxar) a délkeleti jiddis­238

Next

/
Thumbnails
Contents