Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József: Szláv elemek a jiddisben

varga" és sok más. A lengyel -usu képzővel rokon a jiddis -esi: di mámesi „az anyuska". A jiddisben helyenként létrejöttek helynévképzők is: -sk, -ev, -evke — bizonyos földrajzi nevekben használatosak — amellett, hogy azok maguk is szláv eredetűek — azért, hogy méginkább hangsúlyozzák tipikus helynév voltukat: vö. zarkev (lengyel Zarki), mziglev (lengyel Mrzyglod), brisk (le Brzesc, ukr. Brest, Brest ja); nem is szólva a jiddis irodalom költött városairól, mint kasríl-evke (Solem Alejchem), glup-sk (Mendele Mojcher Szforim) stb. Különösen érdekes a nem véghelyzetben levő „belső képzőszerű" végső fokon szláv eredetű képzők használata, amelyeknek, melléknevekkel használva, kicsinyítő funkciójuk van (pl. az -ink, -ick). A képzők nem teszik alkalmatlanná a melléknevet a jelzői használatra és megengedik a közvetlen ragozási végződések felvételét: der alt-ick-er man „az öreg (kedveskedő értelemben) ember", dos rójt-ink-e kisele „a kis piros (kedveskedő) párna". Ezeket a képzőket a jiddisben használják igékkel, határozószavakkal, indulatszavakkal: slof-ink-en „alukálni" (gyermeknyelv), pamél-ink-es „lassacskán" (kedveskedő értelemben), gváld-ink-es „Egek!", zun-ink-e „kedves kisfiú", klein-ink-er „kedves kicsike", stil-ink-er-heit „rendkívül nyugodtan". A nem szóvégi képzőknek egy további csoportja előfordul a jiddisben (legalábbis a beszélt nyelvben) melléknevekben és igékben. Ezek a képzők etimológiailag vagy szláv eredetűek, vagy a germán és szláv készlet keveredéséből származnak; jelentéstanilag a közömbösség és a pejoratív, vagy a fokozó funkció között ingadoznak. Ilyen például melléknevekben az -en-, emlékeztetve a belorussz és ukrán szerkezetekre (gánts-en-e teg, „a nap végéig", erősebb érzelmi tartalommal, mint gants-e teg; vö. belorussz behats-en-nyj; boVs-en-nyj (óriási), ennek jiddis megfelelője: grois-en-er. Ugyanezt a képzőt találjuk az igéknél is, ha nagyítást akarunk 'kifejezni, de itt ez a képző már középfelnémet eredetű. Az -en szuffixum ugyanis már a középfelnémetben az ismétlődés árnyalatát fejezte ki: klagenen, náhenen, redenen, regenen, ordenen. Héber eredetű gyökökben: harg-en-en, pask-en-en ugyanezzel a jelenséggel állunk szembea. A jiddisben azonban fokozatosan kifejlődött a nagyítás és erősítés árnyalata. Ha egy zsidó azt mondja: xropen, vö. szl. chrapet', chropti — horkolni, és aztán ilyen igét alkot belőle: xropenen, akkor ez az ige már egy egészen más árnyalatot fejez ki, ami a beszélő számára kifejezőbb: hosszan, hangosan horkolni. Ugyanígy: traskenen, kormenen, storenen stb. A német eredet mellett azonban szláv hatásra is gondolhatunk, hiszen pl. az orosz népnyelvi alakokban is: tolk-an-ut', xvat-an-ut', bod-an-ut' stb. az -an képző a cselekvés intenzitását fejezi ki (nagyon meglökni valakit: tolkanut'); ezeknek a középfelnémetben a megfelelő alakjuk: rexenen, régenen, gezégenen, vagyis dupla -en, amelyet viszont a zsidók Németországból hozhattak magukkal, igékben: -eve(tájsz. hers-eve-n „önkényesen uralkodni", erősebb, mint hers-n; tájsz.: pák-eve-n „hanyagul csomagolni", erősebb, mint pak-n „csomagolni"). Az -en vagy -an képző a főneveknél is nagyítást fejez ki, de ekkor mindig a többes számban fordul elő: oig — oig-en-es (igen nagy szemek), maidl

ex — maid-en-es (igen nagy lányok). 233