Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József: Szláv elemek a jiddisben

nyire tudták, utánozni az urak beszédjét, nehogy szégyent valljanak tudatlanságukkal és faragatlanságukkal. Harmadszor — és ez a lényeg — a bírósági jegyző távolról sem volt gyakorlott „gyorsíró". A tanúknak semmiesetre sem betűszerinti vallomásaikat tartalmazzák ezek a nyilatkozatok. A bírósági jegyző (a „besz-din" írnok) nagyon gyakran saját szavaival jegyzőkönyvezett a hagyományos rabbinikus — bírói stílus szellemében, főleg akkor, amikor a bizonyítékok pontosságát ez nem veszélyeztette és amikor a szükséges fogalomra megvolt neki a megfelelő héber passzus szava. Igen gyakran nehéz megállapítani, ki szépítette meg a vallomások nyelvét, a tanú, a jegyző vagy pedig mindkettő. Hogy az akkori jiddis szövegek egy bizonyos műfaj és stílus bélyegét hordják magukon, erről lépten-nyomon meggyőződhetünk. Csak néhány példa álljon itt erre vonatkozóan: Mordxe Ziskind Rotenberg (1683) responsiojában ilyen jiddis mondatok olvashatók: „Er iz ganc gevézn. Rák ájn füsz iz upgehákt vegám ájn jád, vegám durchgeslugn mit ájn köpje ün ájn hák ibern kap." Az itt megemlített testrészek közül csak a kéz nevét említi meg héberül (jád). A köznyelvben bizonyára a kezet is „hánt" szóval nevezték meg, mint ahogyan a lábat („füsz") és a fejet is („kap") német és nem héber eredetű szóval jelölték. Egy mogilevi responsiöban a következő mondat olvasható: „Got géb doz der rocéách zol mir im di hánd kümen." A további — de itt már nem idézék — részletekben méginkább érezhető a jegyző keze. A héber, jiddis szavakon kívül felüti fejét még egy lengyel szó is: slup (pózna). Ezek a mondatok nagyszerűen illusztrálják a jól ismert jiddis-héber keveréknyelvet, amelyet a rabbik használtak körleveleikben, jegyzőkönyveikben, valamint a kereskedők és általában a jobbmódúak magánlevelezéseikben. Amikor a beszélt nyelv után kutatunk a rabbinikus responsumokban, nagyon óvatosan kell eljárni. Nincs okunk azonban kételkedni abban, hogy az akkori szövegekben használt szláv terminusok igenis meghonosodtak a beszélt nyelvben, vagy legalábbis a tanúk használta nyelvben. A besz-din írnokoknak bizonyára nem tiltották meg, hogy szláv terminusokat használjanak a jiddis, vagy héber terminusok helyett. A szláv terminusok előtt nyitott ajtók álltak a beszélt nyelvben, de nem ez volt a helyzet a rabbinikus írott nyelvnél. Csak szükség esetén jutott be oda szláv terminus, amikor azt a szükség követelte meg a pontosság miatt, és amikor az adott fogalomnak nem volt ekvivalense a jiddisben vagy a héberben. A jiddisben a szláv és sémita réteg" az írott és beszélt nyelv vonatkozásában egymással ellentétes helyet foglalt el: a sémita réteg általában az írott nyelvben volt erősebben képviselve, még a rabbiknál is. Ezzel szemben a szláv réteg erősebben volt képviselve a beszélt nyelvben, mint az írott nyelvben. Ezért bizonyosak lehetünk afelől, hogy azok a szláv szavak vagy kifejezések, amelyek az írott nyelvben jutottak kifejezésre, meghonosodtak legalábbis egy bizonyos társadalmi réteg beszélt nyelvében. Ez a körülmény megnöveli a szláv réteg kutatásának 219