Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József: Szláv elemek a jiddisben

szágokban a jiddist megelőzően beszélt két nyelvet egyszerűen azonosítják az együtt lakó nem-zsidó népesség által beszélt nyelvekkel. Ezt a szemléletet azonban sem általános okok, sem pedig az elérhető bizonyító anyag nem igazolják. A nyugat-knaani anyag lényegében glosszákból áll, s az anyagnak ez a korlátozottsága eléggé megmagyarázza, miért fordulnak elő csupán szláv eredetű szavak a forrásókban. Még ha nem forogna is fenn erős gyanú, hogy a Rásinál [6] előforduló pe, res, jod, nun, vav és szamechhal írott szó (perinos? „dunyha") perina (szláv eredetű) héber eredetű többes szám végződéssel, a történeti és társadalmi viszonyok elemzése arra a következtetésre kell, hogy vezessen, hogy a nyugat-knaani egy túlnyomórészt nyugati szláv alapú keveréknyelv volt, héber és valószínűleg bizánci („judaeo-görög") alkotóelemmel és meglehetősen nagyszámú jiddis jövevényszóval. Ugyanekkor fel kell tételeznünk, hogy a kelet-knaani viszont egy túlnyomórészt keleti szláv alapú keveréknyelv volt. A nagyon kevés számú keletknaani helyek egyike, amelyet egy XVII. századi responsum tartalmaz, a következőképpen szól (a hangokat csak megközelítően adhatjuk vissza): ja tebi (e)s tym (estim?) mekades byl „én téged ezzel megszenteltelek (azaz feleségemnek jelentettelek ki)"; ez a hely a keveredés igen bonyolult formáját mutatja. Továbbá a középjiddis és keletjiddis dav(e)nen „imádkozni", nyugatjiddis szinonimájával: orn (vö. orare) szemben, erősen ugyanebbe az irányba mutat. A szó első ízben R. Tiktiner írásaiban fordul elő, aki 1550-ben halt meg; Tiktin (lengyel Tykocin) egy Bialystoktól kb. 15 mérföldnyire délkeletre fékvő város. A következő évszázadokban mind több és több előfordulási hely tanúskodik a szó mellett, de mind a mai napig, mialatt a dav(e)nen szó uralma kétségtelen keleten, még Csehország és Morvaország is világosan az orn-zónában fekszenek. A dav(e)nen szó keleti (végső soron perzsa) eredetét Goldziher vetette fel 1865-ben; ebben az etimológiában a hiányzó történeti láncszemet az a feltevés adhatja a kezünkbe, hogy a kelet-knaani legalább egy kis mennyiségű keleti alkotóelemet tartalmazott, és hogy a jiddis keleten ezt a szót a szubsztrátumból örökölte. Röviden összefoglalva: mindaddig, amíg a jiddis azonos volt azzal, ami később a nyugat jiddissé lett, két zsidó nyelv „vegyél és adjál" állapota állt fenn — az egyik túlnyomórészt szláv, a másik pedig egy túlnyomórészt német alapú nyelv volt. A jiddist beszélőknek nyugatknaani területen történt letelepedésével ez a kölcsönös befolyás egy hosszabb ideig tartó bilingvális korszak folyamán bizonyára még elmélyült, amíg a knaanit végül felszívta a jiddist beszélő közösség. Hasonló körülményeket tételezhetünk fel a XIV. és XV. századra nézve a jiddis keleti határain, -ahol a jiddist beszélők először kerültek kapcsolatba a keletknaanival, s azután megkezdték a területükre való „behatolást". Amint az askenázok gyökeret vertek szláv országokban, a jiddis kapcsolatba került a tulajdonképpeni szláv nyelvekkel. Ezek közül — mint említettük — első a cseh volt, azután jött a lengyel, míg az ukrán és a fehérorosz bizonyos (időbeli) távolságban következtek; az orosz volt azi utolsó a sorban. így az, aki a jiddis szláv alkotóelemeit tanulmányozza, nem csupán az időfaktorral találkozik („mikor jelenik meg vala216