Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1963. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 1.)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Bende Sándor: További vizsgálatok hazai csontoshalak agyvelejének anatómiája és az életmódja közötti összefüggésekről

A régebbi anatómusok Malme, Mayer, Rabl-Rückhard az agyvelő anatómiáját általában a halak rendszertani helye, törzsfejlődési foka szerint vizsgálták. Milinskij (1946), Vasnecov (1948), Ciha? (1955), Samardina (1957), Misik (1958), Kirka (1960) a halak növekedési periódusai és az agyvelő fejlődése között igyekeztek levonni következtetéseket. Geiger (1956) tizennégy csontoshal agysúly növekedését hasonlította össze a testsúly növekedéssel, vizsgálta az agyvelő egyes részelnék a súlyát az egész agyvelő súlyához viszonyítva, s arra a következtetésre jutott, hogy az aktív nektonikus halaknak nagyobb a relatív agysúlya, mint a kevésbé aktív, alzat kedvelő benthikus halaknak. A környezet változásának és az életmódnak a kihatását az érzékszervekre és ezen keresztül az agyvelő egyes szakaszaira, először Pavlovskij és Kurepina (1946) vizsgálták. Szerintük a halak agyvelejét pelagikus és neritilkus típusra lehet osztani. Pelagikus agyveleje van a planktonikus- és a rabló halaknak, neritikus agyveleje van a benthikus és a nektonikus halaknak. Hasonló megfigyeléseket végzett a román B anarescu (1956) is. Egyes halaknál igen jellemzőek azok az agymorfológiai adaptatiók, melyek a szaporodási aktusoknak, a vándorlásnak, a közös életnek, de különösen a táplálékszerzés módjának a hatására alakulnak ki. Brag i n s k a j a (1948) szerint a benthosból táplálkozó halaknak nagy, hoszszú nyúltagyuk van. Azok a halak, melyek táplálékukat szemük segítségével fogják, nagy középaggyal rendelkeznek. Míg azoknak, melyek éjjel keresik táplálékukat, differentiált előagyuk van. Igen sokrétű vizsgálatsorozatot végeztek O. Necrasov és munkatársai (1955). Ök a térfogat változékonyságát hasonlították össze az encephalo-corporalis index segítségével. Értekezésük végső következtetése nagyon helyesen rávilágít arra, hogy az agyvelő változékonyságát nem magyarázhatjuk meg önmagukban az ökológiai viszonyokkal, hanem kihatással van rá az illető halfaj filogenetikai helye és a „fajlagos termet" is. Ha a fentiek után a vizsgálati eredményeinket összegezzük, az általunk vizsgált nyolc halfajt, az agyvelő és az életmód összefüggéseinek az alapján négy típusba oszthatjuk. Az első, igen jellemző típust a nagy és differenciált szagló tájékkal rendelkező Anguilla anguilla agyveleje képviseli. Az Anguilla anguilla édesvízi tartózkodása alatt, tipikus fenékhal. Már maga ez a tény is rávilágítana Kurepina és Pavlovszkij álláspontjának helyességére, akik szerint mindazoknak a halaknak, amelyek a benthossal kapcsolatban vannak, nagy, tagolt haemisphaerái alakulnak ki. De méginkább aláhúzza a haemisphaerák és a bulbus olfactoriusok óriási fejlettségét, az angolnák közismert szaglóérzéke. Több szerző is megerősíti, hogy az angolnát szaglóérzéke vezeti több 10 000 km-es vándorlásában. Mivel az angolna ,.fenékhal", s élete nagy részét szaglással irányított vándorlásban tölti, szinte minden környezeti kapcsolata a szagló receptorokon, illetve a szaglóközpontokon 280•