Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1963. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 1.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Kovács Vendel: A bemutatás alkalmazásának gyakorlati problémáiról

Persze, elég az elsőt leírni ahhoz, hogy a többit a tanulók mondják, illetve diktálják. A tanulók, — különösen, ha már eddig is hasonló módon mutattuk be a nyelvtényeket —, felszólítás nélkül iis próbálnak kérdezni az új nyelvtény után. Egyrészt azért, mert a másik két oszlopban levő szavakkal is ezt csináltuk, másrészt azért, mert nyilván valami köze van az újnak a másik kettőhöz. Melyikhez áll tehát közelebb? — adódik a probléma anélkül, hogy bármit szóltunk volna. A problémát a jelenség adja. Természetesen nem önmagában, hanem a megfelelő tudatkészlettel, az alkalmas megismerő tevékenységekkel együtt. Mégis úgy, hogy a jelenség önmagában, még az alkalmas megjelenéssel és a legalkalmasabb csoportosítással sem húzza a tudatba a megoldáshoz szükséges legalkalmasabb műveleteket. Ezért van szükség előkészítésre. A hozzáépítés esetében arra, hogy a bemutatás egyrészt emlékeztesse a tanulókat olyan ismert műveletekre (megismer — megismerés), amelyek mozgósítására itt is szükség lesz, másrészt érzékeltesse azt is, hogy az új jelenség körülbelül hová tartozik. A probléma az lesz, hogy melyikhez tartozik inkább, vagy hogy egyáltalán mennyiben tartozik az egyikhez, illetve a másikhoz. „Ige inkább, vagy főnév?"! A gyerek próbál is válaszolni. Körülbelül így: „Mintha ige volna, de mégse!" S ezzel megindul a megismerés folyamata, a gondolkodás feladatmegoldó (felfedező) folyamata. Ez a folyamat tulajdonképpen már megindult akkor, amikor az első nyelvi jelenség a táblára került, az első szópár (felásta —- ásás) felírásával. Az ismert szópárok elemzése a szükséges műveletek üzemképességéről győződött meg, és a kívánatos bemelegítésről gondoskodott. Arról, hogy véletlenül se lépjen fel a gondolkodásban ,,technikai hiba" azzal, hogy az esetleges korábbi, nem oda való műveletek alkalmazásával kísérletezzen a tanuló fölöslegesen. Ha a tanulók ismerik eljárásainkat, és megszokták, hogy semmi sem kerül fel indokolatlanul, cél nélkül a táblára^ akkor ez az előkészítés egyúttal fokozta a várakozással együtt járó feszültséget: Mikor jön' már az új? S amikor felkerül a táblára az első új nyelvtény (felásni), a gyermek maga próbálja megfogalmazni a problémát. így a tanuló a legteljesebb kontaktusba került a jelenséggel, s ezzel a motiváltság is a legbiztosabb alapra épült, mert ezek után a negyedik nyelvtény felírásakor már parázs-probléma a tanulókban az új nyelvtény „hová-építése". Ezután már nem a bemutatás a probléma, hanem a megoldást adó gondolkodásnak a megoldás irányában való megtartása, tehát a probléma (verbális) ébrentartása, a teljes megoldásra való (verbális) ösztönzés, a tanulói megállapítások ellenőrzése, a megállapítások kiegészítése, a megfogalmazások kiigazítása, leegyszerűsítése stb. Másképp előkészíteni és másképp bemutatni a nyelvtényt körülbelül annyit jelent, mint elmosni a problémát és megnehezíteni a lényeg megragadását. Tehát akár a tankönyv szemléleti anyagát vesszük alapul, amely 95