Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1963. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 1.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Forradalom és kultúra (Batsányi János 1793—95-ben)

gondját is ..." [86] dolgozik, s ezért méltán elvárhatná, hogy az illetékesek méltányosak legyenek vele szemben. A költőnek azonban nincsenek illúziói a közeljövőt illetően. Apologiája. elején védőjét arra kéri, gondoljon az ő példájára, hogy ha „a jövőben valaíki hazámfiai közül. .. szintén áldozatul esik a sors igazságtalanságának és rosszakarói üldözésének •—, amelyek sohase fognak megkímélni egy derék embert sem, különösen, ha az irodalmat és a felvilágosodást szereti..[87]. (A kiemelés tőlem: N. L.) Az újra megszigorított cenzúra idején elsősorban a reakciós, szűk látókörű és rosszindulatú könyvvizsgálók korlátozzák és zaklatják az írókat. Batsányit is egy ilyen ember, báró Zahlhaus Móric juttatja bajba: egy kéziratát nem egyszerűen törölte, hanem őt a kézirat alapján azonnal feljelentette a helytartótanácsnál. A maga értékét, törekvéseinek tiszta, nemes voltát érző írónak a felháborodása csendül ki általánosított formában, s egy Montesquieu-idézettel is megtámogatva, a következő sorokból: „Mindenki látja és tudja, mily keserves a sorsa az irodalmi embernek, a nem éppen ismeretlen írónak, aki nem is keres holmi búvó helyeket, sőt nevét inkább széles körben elterjeszti, és aki nemcsak arra kényszerül, hogy szellemének és fáradozásának közhasználatra szánt gyümölcseit ilyen emberek döntésének és ítéletének vesse a]á, hanem arra is, hogy ízetlen és sokszor gyerekes zaklatásaikat eltűrje ..." [88]. Két évtizeddel Bessenyei György fellépte után a magyar írók élvonala számára teljesen eldöntött és magától értetődő dolog a nemzeti irodalom magyar nyelvűsége. Erről Kármán Józsefnél is alig esik szó. Ö inkább lehűteni igyekszik az átlag kortársak sokszor tartalmatlan nyelvművelő buzgóságát, és mélyebben keresi már az irodalom nemzeti jellegének biztosítékait a nyelvnél. Batsányinál is fontos tartalmi kérdések állnak az előtérben és a magyar nyelv ügyéről kevesebbet beszél. Néhány igen jelentős megállapítást mégis tesz a hazai nyelv műveléséről is azon fontos tartalmi kérdésekkel összefüggésben. Saját pályájának vázolásakor utal az 1790-esés 1792-es törvényékre; „ezek ereje visszaállította a nemzeti nyelv iránti köteles tiszteletet és visszaadta annak méltóságát (eloszlatva végre a szerencsétlen, s az agyakat a köznek annyi századon át alig helyrehozható kárára megülő sötétségnek éjszakáját). . ." [89]. Ez azonban csak a kezdet, sőt annak is kevés, mint a szöveghez fűzött lapalji jegyzet keserűen felpanaszolja: „Azt mondjuk, hogy eszünk által vagyunk különbek az oktalan állatoknál? Ám hogyan lehetnénk különbek beszéd nélkül? ... a beszéd . . . nem egyéb, mint maga a testi jelekkel kifejezett és azokba öltöztetett gondolat. — Hát akkor mi lehet, és hol van a hazai nyelve nélkül a nemzet? íme én, nyelvünk megbecsüléséért, szabadságáért, sőt létéért, én a magyar, magyarok előtt, országunk alapítása után kilenc századdal, nem hazai, sőt holt nyelven vagyok kénytelen könyörögni!" A nemzeti nyelv a világosság, a műveltség terjesztésének legbiztosabb eszköze. Ez érv a hazafiak és a reakciósok szájában egyaránt, csak éppen ellenkező előjellel! Batsányi is rámutat erre az összefüggésre 160