Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Sectio Geographiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Mosolygó László: Budapest földhasznosítási szerkezetének történeti földrajzi vizsgálata

legnagyobb eltérés az országos adatoktól (5. táblázat). A szőlők városi aránya 2,5-szerese volt az országos átlagnak, Buda és Pest együttes részesedése több, mint 10-szerese. Úgy tűnik, hogy a szőlő ennyire kiemelkedő súlya még a középkori mezőgazdaság maradványa. A korábbi századokban ugyanis számos város gazdálkodásának jelentette alapját a szőlőtennelés és a borgazdaság, bár egyes városi lakosok a gyümölcstermesztésből is biztos jövedelemhez jutottak. Igazi polgárnak is csak azt tekintették, akinek a városi házán kívül kertje és szőlője is volt a határban (EPERJESSY K. 1971). A magyar városok mezőgazdaságának leglényegesebb korai jellemzője tehát a szőlőtermesztés fontosságában jelölhető meg. Vajon értékelhctjük-e ezt mint a városi (városellátó) típusú mezőgazdaság sajátos jegyét? A város körüli mezőgazdaság térbeli rendjét a szállíthatósággal magyarázó Thünen-elmélet alapján nem, legalábbis a szőlőtermesztésnek azt a változatát, amelynek célja bor előállítása. A bor szállítási költségviselő képessége ugyanis - persze a minőségtől függő mértékben - elég nagy ahhoz, hogy a fogyasztópiactól távolabb is gazdaságosan lehessen termelni. Az 1865-ben még két önálló város közül Budán volt meghatározó jelentőségű a szőlészet. Közel akkora szerepet töltött be a város mezőgazdaságában, mint a korabeli Egerben. A szőlő 35 %-os művelésági aránya 22-szerese volt az országosnak. Lényegesen alacsonyabb volt, nagyjából a városok átlagos szintjén mozgott a földkihasználás intenzitása Pesten, ahol a rét és a legelő aránya az országos átlagot is meghaladta. Buda mezőgazdaságának a szőlő által meghatározott rendkívül intenzív jellege azonban nem elsősorban a helyi piac hatására alakult ki. A budai szőlőkultúrát a kedvező természeti, társadalmi-gazdasági és történeti tényezők együttes befolyásának eredményeként létrejött, sajátos, táji specializációnak tekinthetjük. Buda szőlőtermesztése a római időkben kezdődött, a török időkben érte el fénykorát, s a Bél Mátyás által is dicsért sas-hegyi vörös bort, amely vetekedett a tokajival, még a XVIII. században is exportálták főleg Angliába és Hollandiába (BERZA L. 1981). Buda lakosságának még a XIX. század közepén is legfontosabb gazdasági tevékenysége a szőlőművelés volt (FÉNYES E. 1851). Valószínű, 65