Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Oktatástechnológia. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 26)
KOVÁCS ILMA: Az elektronikus tanulás közelítése a távoktatás irányából
Ebben az értelemben ma még beláthatatlanul tág és igen körvonalazatlan tartalmú kifejezéssel állunk szemben. Jövőbeli alkalmazásainak konkrét irányaira és területeire a magam részéről még csak kísérletet sem teszek. Az elektronikus tanulás gyakorlata nem egyik napról a másikra jött létre. Az elektronikus tanulás elmélete napjainkban van kialakulóban. Bizonyos lényegi elemei - úgy gondolom - nem függnek a felhasználási területtől. Konkrét fejlesztés esetén azonban mindent a cél befolyásol. Jómagam a hagyományos távoktatás irányából közelítem meg az elektronikus tanulás kérdéskörét. Az elektronikus tanulás a távoktatás új technológiákkal történő kiteljesedése A kommunikációs eszközök fejlődése végigkísérte a levelező, illetve a távoktatás fejlődéstörténetét. A kezdet 1840, amikor Isaac Pitman levelezőlapon kezdte tanítani a gyorsírást Nagy-Britanniában. A történelmi fejlődés bemutatása nélkül, ezzel a dátummal szeretnék arra utalni, hogy kb. 150 év kellett ahhoz, hogy a kommunikációs eszközök információs eszközökkel történő „házassága" révén olyan csúcstechnika szülessen, amely napjainkban lehetővé teszi a gépi és az emberi interaktivitást, azaz az oktatásban/képzésben forradalmat jelentő csúcstechnológia kivitelezését. Emlékeztetőm egyetlen célja az volt, hogy jelezzem, hogy a fejlődés útja a távoktatáson keresztül vezetett el napjaink elektronikus tanulásához. Egy ideig ugyanis a kommunikációs eszközök által biztosított újítások - hála a felnőttoktatás és a szakképzés fejlődésének 1960 óta - főleg a távoktatási rendszerekben kaptak csak „táptalajt" és csak ezután és nagyon fokozatosan épültek/épülnek be az oktatás/képzés egyéb területeibe. „A távoktatás a jövő oktatáséinak előfutára" - ezt hangoztatták már akkor a nyugati szakemberek, amikor a távoktatás csak ismerkedett a számítógép oktatásban/képzésben történő felhasználásával. A XX. század végére sikerült az emberiségnek azokat a technikai gondokat legyőzni, amelyek lehetővé teszik az optimális tanuláshoz szükséges - téren és időn átívelő - interaktivitás biztosítását gépek segítségével. így tehát mára már eljutottunk oda, hogy a távoktatás kifejezés használóinak - talán nagyobbik köre - egyenlőségjelet tesz az elektronikus tanulás és a távoktatás közé. elektronikus tanulás = távoktatás Összegezés helyett az alábbiakra szeretném felhívni a figyelmet: 1. A távoktatás kifejezés nem új, sem Magyarországon, sem külföldön! Tartalma azonban megváltozott, illetve változóban van! Sokan azonosítják az elektronikus tanulással. 2. Az e-learning = elektronikus tanulással. Itt mind az angol, mind a magyar kifejezés egészen új! 67