Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2004. Sectio Scientiarum Economicarum et Socialium (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 31)

Zimányi Árpád: Bulvárlapok cikkeinek szövegtani elemzése

Zimányi Árpád Bulvárlapok cikkeinek szövegtani elemzése Az ezredforduló sajtónyelvének jellemzőit kutatva induljunk ki az elmúlt két évtized idevágó szakirodalmi tételeiből, hogy kirajzolódjék a nyelvi jellemzők korábbi és a mai állapota közötti különbség. Az 1970-es, 1980-as évek tudományos eredményeit a Nyelvészet és tömegkommunikáció című kétkötetes munka foglalja össze (Grétsy 1985). A maitól mindenben különböző társadalmi, politikai, sajtóbeli viszonyok közepette az átfogó tanulmányok, szakmai elemzések máig ható érvénnyel és ma is hasznosítható kutatás-módszertani példát adva szólnak kisebb részt a nyomtatott, majd nagyobb részt az elektronikus hírközlő eszközök nyelvi, stilisztikai és - újabb terminussal - pragmatikai vonatkozásairól. A nyelvhasználat társadalmi meghatározottságát jelzi, hogy ekkor a különböző „tömegkommunikációs csatornák" - mai szóval: médiumok - nyelvhasználatában nincs számottevő különbség, ha a hírek műfaját tekintjük, és elenyésző, ha más műfajokat vizsgálunk (Buda 1985. 11). A bulvársajtót ekkor még semmilyen tekintetben nem lehetett pregnánsan elkülöníteni az úgynevezett központi lapoktól, a fogalomnak csupán idézőjeles alkalmazására van példa az akkori Esti Hírlap és a Hétfői Hírek kapcsán, amikor a más sajtótermékektől elütő címadásuk kerül szóba (i. m. 17). Buda Béla szerint a korabeli sajtó stílusát a nyelvi ritualizálás (kötelező fordulatok, szóképek) és a sztereotípiák határozzák meg. Más megközelítéssel és részletesebb leírással él a Nyelvművelő kézikönyv, amelynek 1985-ben megjelent 2. kötete a stílusrétegek címszó alatt röviden vázolja a publicisztika stílus általános jellemzőit. A következőket állapítja meg: „A különféle stílusrétegek közül talán a sajtónyelv áll legközelebb az élet, a mindennapok nyelvhasználatához. Természetesen következik ez a sajtó széles körű kommunikációs szerepéből, a valósággal az élettel való sokoldalú, eleven kapcsolatából, a sajtóbeli közlemények tárgyi és műfaji változatosságából. Elkerülhetetlenül kifejlődött a sajtónyelvben bizonyos mesterségbeli rutin, az események, helyzetek és témák gyakori ismétlődése szükségszerűen kialakította a megfelelő sajátos sajtónyelvi szóhasználatot, és állandósított bizonyos szokványos kifejezéseket, fordulatokat. Mindez - a szaknyelvekhez hasonlóan - jellegzetes sajtófrazeológiává merevedett. A visszatérő formulák a folytonos használatban színüket veszített és kiszikkadt tartalmú közhelyekké, megkopott sablonokká satnyultak, elszürkítve a köz29