Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2004. Sectio Scientiarum Economicarum et Socialium (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 31)

Wacha Imre: Beszéd és nyelvi helyesség a rádióban

műsorvezetői szövegekben találkozunk. A tévék adásaiban is vannak hasonlójellegű megnyilatkozások. 7.2. A rádiós szereplő szempontjából - Derne László szakkifejezésével élve - beszéltető vagy indirekt műsorokat (kommunikációs szituációjukat tekintve) magam a kevert, formailag közvetlen, valójában közvetett kommunikáció körébe sorolom. Ezeknél egy totális kommunikációnak vagyunk részesei jobb esetben, rosszabb esetben azonban csak fül- és szemtanúi, még rosszabb esetben: kihallgatói, leselkedői. 7.2.1. A rádiós beszélő nyelvi érintkezésformáinak tekintetéből ezt a beszédhelyzetet, amelybe a publicisztika műfaj felosztása szerint

1

3 a riport és az interjú tartozik - Derne László így jellemzi: „[...] a nyelvi érintkezésforma megválasztása akkor válik igazán problémává, ha a rádiós beszélő nem a hallgatóközönséghez szól közvetlenül, hanem párbeszédes formában (esetleg mint csoportos beszélgetés vezetője vagy résztvevője) olyan szerepet vállal, amelynek folytán az ő »direkt« beszéde a hallgató számára »indirektté« válik, minthogy nem a közönség a közvetlen címzettje, hanem a mikrofon előtt álló (ülő) beszédpartner. Ilyen helyzetet teremt például a riport, az interjú, a kerekasztal-beszélgetés. Ebben a helyzetben a rádiós beszélő könnyen úgy érezheti, hogy a számára kevésbé természetes »információs helyzetből« (vagyis egy legföljebb lelki szemeivel látott, átlagosnak képzelt, de mindenképpen »arctalan« címzettnek szánt beszédformából) átléphet egy számára természetesebbnek tűnő, valódi »kommunikativ« helyzetbe (azaz olyan beszélgetésbe, amelyet egy vagy több, de látható és visszajelzéseket is adó »partnerrel« folytathat. Ez azonban csak a rádiós beszélő (szubjektív) szempontja: hiszen a rádiós beszédviszony (objektív) szemszögéből ennek a helyzetváltásnak épp fordított az értéke és a hatása. A rádió - legalábbis a közszolgálati rádió - ugyanis a hallgatóért van, érte-hozzá-neki beszél; s így akkor önmaga - és megszólalója mint rádiós, akkor van (objektíve) természetes beszédhelyzetben -, amikor a hallgatóhoz szól, akárha ahhoz a bizonyos arctalanhoz is. És akkor lép ki ebből a (hallgatója szemszögéből nézve természetes) beszédhelyzetből, amikor valaki máshoz beszél, mással beszélget, akárha magának a hallgatónak. Itt tűnik ki információ és kommunikáció különbsége. Az információs kapcsolathoz két pólus kell: adó és vevő; s itt az áramlás egyirányú: adótól a vevő felé. A kommunikációs kapcsolatban két pólus van: két partner; de ezek szerepet cserélhetnek, itt a visszajelzés azonnali, tehát az áramlás kétirányú. A rádiós beszélő a hallgató számára »informátor«, az vele »kommunikálni« nem tud. (Ezért találóbb megjelölés kapcsolatukra, hogy »tömegtá1

3 Vö. Vukovics Géza: Sajtóműfajok. In.: Újságírók kézikönyve. Összeállította Vukovics Géza és Kalapis Zoltán. A Fórum kiadó és a Magyar Szó napilap közös kiadványa. Újvidék, 1989. 9-72. 71