Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Széchenyi Ágnes: Monológok dialógusa

esszéregényt (1946). Illyés 1945-től akadémikus, ahogyan Márai is, igaz, ő már 1942-től levelező tagja a tudós testületnek. 1945 után Márai egyre inkább a periféria felé szorul. Igaz, jelennek meg könyvei: 1945-ben Darázs c. drámája, 1945-ben Naplója (1943-1944), Ihlet és nemzedék c. tanulmánykötete és A nővér c. regénye. 1947-ben Medvetánc, karcolatok címmel tanulmánykötete lát napvilágot és a Sértődöttek c. regényének két kötete (1947 és 1948). A ciklus befejező, hatodik darabja - Művészet és szerelem címmel 1948 tavaszán már készen állt a nyomdában, de már nem jelent meg, a kötetet bezúzták. A korszak kezdetén mindketten szabadon publikálnak, Márai győz a mennyiség tekintetében. De míg Illyés lehetőségei ekkor még szinte korlátlanok, Máraié fogyóban. Mindketten naplót írnak. Illyés kezdte korábban, még 1929-ben, alig 27 évesen. Márai első naplója 1943-as keltezésű, a háborús élmény készteti írásra, a „túlélő" olvasónak szánja. Kettejük kezdő naplóíró életkora között tizenhat év különbség. Bár majdnem egyidősek, ez a különbség szinte egy nemzedéknyi távolság. Márai mindig is a „láthatatlan nyilvánosság" számára ír, nem magának. „A napló, a legbizalmasabb is, mindig az emberiségnek készül, s ezért talán őszintébb, ha őszintén bevalljuk, hogy nem tudunk egészen őszinték lenni, írók, semmiféle írásunkban, leveleinkben és naplójegyzeteinkben sem. Egyébként, naplóíró, nem sokat tartok arról a magányos őszinteségről. Őrizd meg titkodat! - s írj titkosan és őszintén, címmel, szerkezettel, szándékkal, ahogy egyedül lehet és illik." (Idézi: Rónay László talán az Ég és Földből. 101-102.) Évekkel azelőtt, hogy naplóba kezdett volna, terjedelmes tanulmányt tett közzé a Nyugatban Jules Renard naplójáról (Nyugat, 1935/12). Érdekelte tehát a napló, mint önkifejezési forma, izgatta a napló(k) lehetséges hangneme, tematikai és műfaji kérdései. Illyést inkább idősebb korában foglalkoztatta a műfaj problematikája. Az akkor rajta kívül senki által nem ismert sajátjáé és ugyanakkor Máraié is. 1968-ban rögzítette a következőket. Elsőként a saját birkózásáról a naplóval: „Miért hagytam abba újra és újra a naplóírást? Mert hiába tudtam eleve a műfaj fő veszélyét, én is csak hivalkodtam, kérkedtem. A fogyatékosságaimmal is. Nincs napló, amelynek írója még a legtitkolandóbb szennyesek kitárásával is ne valamiféle rongyrázást művelne. Hisz azt veti papírra, ami érdekes az ő számára. Aminek a központjában ő áll; vagy amihez valamiképp ő viszonyul. Érdekesen: érdekében fekvően." De vajon nem minden irodalmi mű középpontjában szerzője áll, tehetjük hozzá önkényesen. Vagy mégsem: hiszen akit ezek után értelmez, elemez, Németh László, a magyar irodalom legszubjektívebb írója. S mit mond Márairól? „Márai naplóinak, még ha hitelest tudatnak is, azért nincs hitelük, mert az események rajzolása közben önarcképre gyakorolnak" (Illyés 1989: 260, 268.) Márai „megfelel" Illyés81