Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Martin József: A médium mint jelkép

létezik a médiumoknak egy köre, amely minőségileg más, mint a bennük található cikkek összessége. Ez még akkor is így van, ha ez a többlet olykor csak egy - nem is különösebben eredeti jelző - segítségével fejeződik ki. Az emigrációban élő Tollas Tibor 1989 januárjában elküldte a mind magányosabb és letargikusabb Márai Sándornak a Neue Zürcher Zeitung egyik számát, amely hosszú méltató írást közölt az azóta szinte világszerte befutott íróról. Megrendítő válaszában Márai így köszöni meg Tollasnak a figyelmességet: „A magamfajta hullajelölt számára érdekes idejében elolvasni a nekrológot. Nem tudom, mi késztette a tekintélyes svájci újság szerkesztőjét, hogy közzéadja ezt a gyászjelentést, nem ismerem a Hinweis íróját, de jólesett a biografikus és bibliografikus adatok lelkiismeretes mutatása" (2001: 134-135). Témánk szempontjából most csak a tekintélyes jelzőre utalok ebből a levélből, amely végül Márai utolsó írása lett: az író ezzel nyugtázza mindazt, ami az 1780-as alapítású zürichi napilapra az évszázadok folyamán tapadt. E jelző mintegy összefoglalja azt a tartalmat, amely leginkább a komoly, megfontolt, a tények - s nem a lehetőségek vagy szóbeszédek - igen alaposan elemző hangvételével írható le. A jelképes erejű médiumok közül talán az első helyen kellett volna említenem a BBC-t, amely ezt a rangot alapvetően a második világháborúban vívta ki magának, abban az időszakban, amikor a náci birodalomból már kitessékelték az amerikai tudósítókat: „Maguk az európaiak pedig, akik minden másra inkább ki voltak éhezve, mint a goebbelsi propagandaminisztérium hazugságaira, a börtönt kockáztatták, ha pár szónyi igazságot nagy titokban mertek hallgatni a BBC adásaiból" (Keegan 2001: 10). Az angol rádiónak ez az időszaka ugyancsak időtlenné vált szinte, történelmi ismereteink részét alkotva az igazságnak és a tényeknek, s persze a demokrácia értékrendjének elkötelezett újságírást fokozta jelképes erejűvé. S mit változtat ezen a jelképen, ha olykor esetleg elhangzottak gyengébb minőségű adások a BBC-nek a háború utáni történetében, ha - amint föltételezhető - a Neue Zürcher Zeitung hasábjain is akadhattak gyengébb minőségű írások? Befolyásolhatták persze az aktuális megítélést, de a történelemmé objektiválódott és jelképes erejű üzenetet aligha. Erre jó példa a Pesti Hírlap esete, amelyet az emlékezet ugyancsak és joggal emelt a jelképek közé, noha a lap 1849 januárjában - miután az újesztendő első napjaiban a császári seregek bevonultak a fővárosba, s Kossuthék Debrecenbe költöztek - heteken át bő terjedelemben közölt a császárnak fejet hajtó, olykor akár hajbókoló írásokat, amelyekben a különböző rendű és rangú elöljárók „fiúi örömmel" várják Ferenc József magyar királlyá koronázását (Martin 2001: 89-90). Ami a már akkor nagymúltú lapnak sok volt, az kevésnek bizonyult az önkénynek és kiszolgálóinak: végül a lapot január 22-én csak betiltották. Alig három hét alatt a Pesti Hírlap múltjához méltatlan írások sora jelent meg a lapban, ám ez mára teljesen feledésbe merült: 108