Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Fekete Ferenc: A kooperáció és a privatizáció néhány gazdaság-elméleti összefüggéséről

rára is. Hazánkban csaknem négy évtizeden át — a gazdaságpolitika szeszélye által okozott kisebb-nagyobb ingadozásokkal és törésekkel - bővültek és erősödtek a kötelékek a termelőszövetkezeti közös nagygazdaság és a tagok háztáji gazdálkodása között; a gazdaságosan nem gépesíthető termelésben meggyökeresedett és eredményesnek bizonyult a vetésterület szövetkezeti családokra bontott művelése (amit a külföldi agrárgazdasági szakirodalom gyakran "magyar módszerként" említett); a teljesen relativizált és naturális munkaegységrendszert a pénzbeni munkadíjazás és a hozzá kapcsolódó év végi jövedelemrészesedés váltotta fel. Kooperatív szervezetként megjelentek a magyar mezőgazdaságban - a közép-kelet-európai térségben egyedülálló módon — a kialakult vállalati önállóságot megőrző, vállalatközi együttműködést képviselő iparszerű agrártermelési rendszerek, amelyek jónéhány területen csúcstechnológiát alkalmaznak.

3 A termelési rendszerek — az adott nemzetközi cserearányok és ár-jövedelem-költségviszonyok között - hatékony kooperációs formának bizonyultak,, ugyanakkor a hagyományos piaci koordinációt jelentősen túlhaladták elsősorban azzal, hogy a gazdálkodással kapcsolatos tulajdonosi döntéseket ~ többéves szerződésben rögzítve — megosztották a rendszerközpont és a partnergazdaságok között. A termelési rendszerek kooperációinak lényeges vonása volt, hogy kialakulásuk és a rendszerekhez csatlakozás, illetve kilépés, valamint a más rendszerhez társulás jellemzően önkéntesen, a szövetkezés egyik klasszikus alapelve szerint történt. Igaz ugyanakkor az, hogy a hiánygazdaság jellemzői és az importból származó eszközök szűkössége, valamint az importálható termelőeszközök kínálati és keresleti viszonyai egyfajta monopolisztikus helyzetet váltottak ki. A most említett progresszív változások ellenére a mezőgazdasági termelőszövetkezet Közép-Kelet-Európában, még hazánkban sem tudta tagjait társtulajdonosi pozícióba juttatni, sokkal inkább bérmunkás helyzetbe és a tulajdon iránt közömbös, sőt, sokszor elutasító (averzív) szemléletbe szorította őket. A szövetkezeti tagok magatartása, még a vállalkozásszerűen gazdálkodó menedzser vezetőké is, nem a vagyongyarapítás hosszú távú motivációjához, hanem a mennyiségi teljesítmények rövid távú (legfeljebb egy évi) személyi jövedelemmel ösztönzéséhez fűződött. A mélyre "lenyomott" hazai agrártermelői árak még az alternatív költségtételként értelmezhető nyereséget (vagy éppen munkadíjat) sem garantálták, nem hogy ezen felül földjáradékszerű jövedelemrészt eredményeztek volna. Lényegében úgy valósult meg Henry George "álma az egyetlen adóról", hogy a mezőgazdaságban termelt "többleteknek" alacsony termelői árakkal való kiszivattyúzása nagyobb jövedelem-átcsoportosítást eredményezett, mint a különféle közvetlen adók. Az "árolló" terhén felül még — igaz, hogy szerényebb mértékben és a föld termő24