Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)

Ködöböcz Gábor: Egy esztétikai magatartás avagy egy magatartás esztétikája. Kányádi Sándor: Szürke szonettek pergamen-tekercsekre. (Műelemzés)

tudja ("egy virágról nem ismerem / csak az illatát érzem"). (Irodalmunknak egy híres versrészlete, nevezetesen József Attila Eszmélete kínálja magát a párhuzamra: "Csak ami nincs, annak van bokra, / csak ami lesz, az a virág, / ami van, széthull darabokra"). A hiányérzet tárgyiasításán túl e fokozottan poétikus sorokban az is bennefoglaltaik, hogy a költő a vátesz szerepében él, akinek akkor is hinnünk kell, ha csak intuitív ráérzései és megsejtései vezetik. Az elíziumi boldogság elérhetetlensége miatti vigasztalhatatlan szomorúságérzetet erősítendő a bánat a szerelem fölé helyeződik, ugyanakkor némi vigasszal töltheti el az olvasót, hogy a költemény lokális vonatkozásmezőiben a lírai alany "égi madarai" jutnak a legfelsőbb pontra, magasan az el sem készült, "elfuserált" piramisok csúcsai fölé. Az általam éthosz és átok címmel jegyzett negyedik szonett — az adott helyzetben egyedül lehetséges modus vivendiként — a visszavonulásé. Az "írónádamat leteszem" a lírai történésfolyamatban a passzív rezisztencia tudatos vállalását, a minden valóságérzéket elvesztett hatalom kívánalmainak megtagadását fejezi ki, hitet téve egyszersmind az írástudó felelőssége, a szellem emberének tisztessége mellett is. A zsarnoksággal való nyílt szembeszegülés bátorságában legfőképpen önnön félelmeinek legyőzését kell látnunk. Az ellenszegülés gesztusának kinyilvánításában — egyfajta öntanúsításként és elégtételszerrű ítéletként — bennefoglaitátik mindaz a kollektív és egyéni sérelem, amelyet a szenvedéstörténet során az egyes embernek és a közösségnek el kellett viselnie. Az írnok-költő részéről a fáraó által megkívánt hivatalos számadások beszüntetését (s ezzel a látszatként fenntartott engedelmesség negligálását) megintcsak az a fajta József Attila-i morális parancs indokolja, arneiy az esztétikai magatartás legfőbb követelményeként a művészi hitelességet jelöli meg. A kritikus, választásra kényszerítő helyzetben az önkéntes száműzetés vállalása még mindig a kisebbik rossz a lírai alany számára, sőt, a "vályogból sziklát / hazudni legyek kénytelen" elkerülése végett ez az egyedül lehetséges út. Az előző rész pozitív értékképzetekben bővelkedő, szárnyaló szépségű sorai után — az ótestamentumi jellegű versbeszéd részeként -- ismét túlsúlyba kerülnek a negatív értékképzetű, erősen pejoratív tartalmú szavak és szószerkezetek. Ilyenek pl.: "a kéjt csak kínzásban lelő / alattomos heréltek"; "zokognak"; "jajongnak"; "szülésre parancsoltak". A "vakuljon ha vakítják / s higgye hogy véghezvihető" sorok készítik elő a fáraóra vonatkoztatott s annak lelkiismeretét megcélzó profetikus átok-özönt, amely a négyszeres anaforikus szerkezettel nyomatékosított s ószövetségi beszédformával dúsított drámai helyzetképben exponálja a szenvedés osztatlan sorsközösségét ("és hallgassa az éjben / hallgassa hogy zokognak /hallgassa örök-ébren / hallgassa hogy jajongnak / a nagy mű érdekében / szülésre parancsoltak"). Ez az a 95