Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1996-1997. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Budai László: A valenciafogalom kialakulása, bővülése és a valenciakutatások problematikája

szemantikai valencia síkján, szemantikai mondatmodellek reményében. Az esetgrammatika és a valenciaelméletek integrációját javasolja többek között Fink (1978) is. Fillmore, akit ténylegesen az esetgrammatika megalapozójának tekinthetünk, mindig is tudott a valenciáról. Már az 'eset' (case) terminust bevezető müve (Fillmore 1968) előtt is hivatkozik Tesniére-re (Tesniére 1959) mint forrására, amikor a 'case' helyett még csak 'nominal elements'-ről beszél ('nominal elements which are relevant to the subclassification of verbs') (Fillmore 1966: 22). Utána úgy tűnik, mintha csak a valenciaelméletek képviselői tudnának az esetgrammatikáról, az esetgrammatika művelői viszont csak saját táboruk nyelvészeivel lennének összahangban vagy még inkább vitában. Egy évtizeddel később Fillmore (1977a) ismét megemlékezik a valenciaelméletekről, és újra hivatkozik Tesniére-re (Tesniére 1959), majd Helbig-Schenkelre (Helbig-Schenkel 1973). Egy másik művében pedig bírálóinak intézve megjegyzéseit - az esetgrammatikának a védelmében többek között azt is megemlíti, hogy az esetgrammatika is hozzájárult a valencia leírásához: „The theory of cases can also be seen as offering at least part of the semantic valence descriptions of verbs and adjectives, comparable to the syntactic valence descriptions given by [Tesniére, 1959; Helbig and Schenkel, 1973; etc.]" (Fillmore 1977b: 60). Kétségtelen azonban, hogy a két teória (a kétféle teóriahalmaz?) egymás iránti vonzalma egészében véve meglehetősen egyoldalú. A valenciaelméletek képviselői azok, akik többé-kevésbé sikeresen, de megpróbálják beépíteni elméletükbe az esetgrammatika különféle irányzatait. Az egyes disszertációk szerzői általában nem mulasztják el felsorolni az esetgrammatikusokat. Nem véletlen, hogy a Chomsky-féle grammatika reakciójaként megjelent mű (Chafe 1970) németül (Chafe 1976) is hamarosan közismert lesz. Nem csoda, ha a valenciakutatók rokonra lelnek abban a műben, amely a mondatot olyan szerkezetnek tekinti, amely egy állítmányi elemből (az igéből) és általában egy vagy több nominális argumentumból (főnévből) áll; és rámutat, hogy vannak olyan alapvető igeosztályok, amelyek meghatározzák a főnevek számát és típusát a mondatban, valamint az igével való kapcsolatukat. Chafe után már természetes, hogy a valenciáról szóló művekben sorra megjelennek Chafe elméletének közvetlen folytatói is (Cook 1979, Longacre 1976). Megjelennek azonban a valenciáról szóló dolgozatokban más esetgrammatikusok is: Anderson (1971), Starosta (1979), Dik (1978) stb. Dik egyaránt közel áll mind Chafe-hez, mind a valenciához. Csaknem ugyanazt mondja a predikátumkeretekről, amit Helbig-Schenkel (1973). Dik (1978: 29) szerint a predikátumkeretek (predicate-frames) a lexikonban találhatók, és a következő információkat nyújtják: '(i) the form of the predicate