Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1996-1997. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

N. Lőrincz Julianna: Stílus és műfordítás

utódaivá. Ezt a vonulatot folytatta a század későbbi évtizedeiben Illyés Gyula, Nagy László, Rónay György, Kálnoky László, Fodor András, Rab Zsuzsa, Lator László és még sok kiváló műfordítónk. 2. E nagyon rövid és teljességre nem törekvő műfordításirodalomtörténeti bevezetés után különböző műfordítói elvekről kell szólnunk. 2.1. A műfordítói elvek koronként változó képet mutatnak. Van olyan műfordítói felfogás, amely szerint csak a tartalmi és formai szempontból egyaránt az eredeti szöveghez hű fordítás tekinthető jó fordításnak. A másik a formahüséget tartja szem előtt, míg a tartalom visszaadásában nagyobb fordítói szabadságot engedélyez. Egy harmadik felfogás szerint a formai veszteségek az eredeti szöveg és a műfordítás szövegének viszonylatában nem olyan szigorú mércével mérettetnek, mint a szöveg tartalmi elemeinek veszteségei. A fordítások minőségét, éppúgy, mint általában a stílusét, sokféle tényező befolyásolja: a téma, az eredeti mű egyéni stílusa, a műfordító egyéni stílusa, valamint mindkét szöveg esetében azok a korstílusbeli jellegzetességek, amelyek az adott szöveg stílusának létrejöttekor hathattak. Rába György Szép hűtlenek c. műfordítás-kritikai könyvében Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád műfordítói elveit és versfordításait elemezve megállapítja, hogy bár igyekeznek költő-műfordítóink az eredeti művek tartalmi, formai jegyeit a legmesszebbmenőkig figyelembe venni, saját egyéni stílusjegyeiket is rajtahagyják a fordítások szövegén. Kosztolányit idézi a Modem költők c. versfordítás-gyűjteményének 1913-ban kelt előszavából: „Csiszoltuk a nyelvünket idegen verseken, hogy a saját bonyolult érzéseink kifejezésére gazdag és könnyed, tartalmas és nemes nyelvet kapjunk... Azt se tagadjuk, hogy ezektől a költőktől tanultunk is, egy igazságot tanultunk, hogy hűnek kell lenni önmagunkhoz." (Rába 1969: 11). Kölcsönösen hatott tehát az eredeti mű stílusa és a műfordító-költő stílusa egymásra. A Nyugat nagy nemzedéke után egyre inkább a tartalom- és formahű fordítások jellemezték a magyar műfordítás-irodalmat. Például Szabó Lőrinc fordításai már indulásakor nagyobb fordítói hűséget mutatnak, mint nagy mesterének, Babitsnak a fordításai. A Shakespeare-szonettek fordításainak már az első változatai mai értelemben is adekvátaknak tekinthetők mind formai, mind pedig tartalmi szempontból. Szinte a lehetetlent kísérli meg a költő az eredetivel egyenértékű fordításokat alkotva. Abszolút fordításokat ugyanis nem lehet művészi szövegekből készíteni, de el lehet émi, hogy az eredetivel azonos értékű, un. kommunikatív ekvivalens szövegeket hozzon létre a műfordító. Az idézetekből megsejtünk valamit nagy költőnk fordítói elveiből. Amikor egy-egy műfordítást egybevetünk az eredeti szöveggel, figyelembe kell vennünk az egyes korok jellemző műfordítói elveit, s az adott költő egyéni műfordítói gyakorlatát is.