Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

ORTUTAY PÉTER: A szleng, irodalom és fordítás

megtévesztő. Ezért aligha meglepő, hogy A mai magyar nyelv című egyetemi tankönyv meglehetősen elmarasztalóan definiálja mindazt, amit ezek a „terminusok" jelölnek. A szleng (a tankönyvben „tolvajnyelv"): „... általában közönséges, durva, használata mögött a társadalom igazi értékeinek a megvetése, cinizmus, gátlástalanság, szemtelen hányavetiség rejlik" (477. lap.) Jogosan írta tehát Kolozsvári Grandpierre Emil kesernyés iróniával: „Kényelmes nép vagyunk, a tudományban is nagyon kényelmesek, következésképpen hajlunk sommás ítéletekre olyankor is, ha körültekintő elemzésre volna szükség" (Kolozsvári, 1979:128). Igazságtalanok lennénk azonban, ha azt állítanánk, hogy Magyarországon nem is létezett szlengkutatás. A jelenségre a nyelvtudomány már régen felfigyelt, mégis a magyar szlengnek csak igen kis nyomtatott irodalma van. Az értekezésnek ugyan nem célja a történeti áttekintés, Bárczi Géza A magyar nyelv múltja és jelene című könyvének megfelelő fejezeteire azonban utalunk (Bárczi, 1980:273-297). 2.3. Ily módon, megint csak Kolozsvári Grandpierre Emilre hivatkozva, nem egészen alaptalanul, elmondhatjuk: „... a szleng iránt érdeklődnek nyelvtudósaink is, ezt részben a tárgykörben kiírt pályázat mutatja, másrészt az a diadalmas tény, hogy amint a Magyar Nyelvó'rből kiderült, tudósaink minden pályázati segítség nélkül, pusztán maguk erejére utalva, eljutottak a »pali« szó felfedezéséig" (Kolozsvári, 1979:106). Kolozsvárinak ez a kijelentése természetesen költői túlzás, de valahol az igazságtól sincs nagyon távol. Igaz ugyan, hogy különböző folyóiratainkban, s főképpen a Magyar Nyelvőrben és a Magyar Nyelvbe rendszeresen jelennek meg cikkek és tanulmányok a magyar nyelv kodifikálatlan rétegeinek nyelvészeti kérdéseiről, s elvétve akadnak szógyűjtések is, és „sommás ítéletek" helyett tudományosan megalapozott következtetések is elhangzanak, de ugyanakkor a szakirodalom „különböző módokon vélekedik erről a nyelvről" (Erdős, 1988: 148), s a szleng szociolingvisztikai sajátosságai, kommunikatív funkciói, stiláris és egyéb információs töltete, a szlenghasználat okai és egyéb kérdések még teljesen tisztázatlanok. S bár a Nyelvművelő kézikönyv stiláris szempontból úgy minősíti a szlenget (argót), hogy szavai többnyire rendkívül expresszívek, mert nagyfokú környezetfelidéző, jellemző erejük van" (Varsányi, 1988:136), mégis, annak ellenére, hogy „pontos adataink nincsenek megalapozott szociolingvisztikai kutatások híján" (Tolcsvai, 1988:401) - szinte egyöntetű a vélemény a rétegnyelvek tanulmányozásával foglalkozó kutatóink körében, hogy a szleng (argó, jassznyelv, az utca nyelve, az ifjúsági nyelv stb.) olyan nyelvi jelenség, melynek „számos értékes vonása mellett súlyos rákfenéje a trágárság" (Rácz, 1987:155, Tolcsvai, 1988:145-161), s ezért mindenképpen kerülendő, vagy legalábbis „csínján kell bánni vele". 65