Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

ORTUTAY PÉTER: A szleng, irodalom és fordítás

S végül, de nem utolsó sorban, a magyarországi szlengkutatás egyik legnagyobb fogyatékossága és mielőbb pótolandó mulasztása, hogy nincsenek átfogó és rendszerező művek ebben a témakörben, s nincsenek olyan (egy- és többnyelvű) szlengszótáraink, melyek könnyen hozzáférhetőek lennének a szakemberek, az irodalmárok, a műfordítók és az egész nagyközönség számára, s borítólapjukon nem lenne ott a „csak belső használatra" felirat.

2 Hogy mi lehet ezeknek a hiányosságoknak az oka, csak találgathatjuk. A Kolozsvári által említett kényelmünk a tudományban, az álszemérem, vagy esetleg mindkettő? Pedig bármi is legyen a tudósok és a laikusok objektív vagy szubjektív állásfoglalása a szlenget illetően, előbb vagy utóbb, de mindenképpen el kell majd fogadniuk azt a tényt, melyet Grétsy László, Kosztolányit idézve, úgy fogalmazott meg, hogy „higgyék el, kedves olvasók, ez a gyerek élni fog" (Grétsy, 1987:21). 2.4. Ami az angol és az amerikai szlenget illeti, úgy ennek a nyelvi jelenségnek, a magyarral ellentétben, manapság már könyvtárnyi irodalma van. Talán azért is, mert esetleg funkcionálisan más a jelentősége, mint a magyaré. Vagy ahogy Országh László írja, „mivel a szleng az angol nyelv szókészleti gazdagodásának állandó, két-három évszázad óta ömlő forrása akárcsak a magyarnak a nyelvjárások -, mivel a játékos alkotókedvvel gyakorló és kísérletező tere, ezért az EA-ban sem a nyelvtudomány, sem a művelt közvélemény nem áll elutasítóan az új szavakkal szemben, hanem a kivárás álláspontját képviseli" (Országh, 1972:147). Ám mindazonáltal, vagy talán épp ezért, a kutatók véleménye a különböző részkérdésekben távolról sem egyöntetű. Először is mi a szleng? Vajon egy külön nyelv a nyelvben, amint azt M. Wandruszka állítja, amikor az anyanyelven belüli „soknyelvűségről" (Mehrsprachigkeit innerhalb unserer Muttersprache) ír, azt állítván, hogy „minden nyelv a nyelvek konglomerátuma" (Wandruszka, 1971:123). Amint 2 András T. László és Kövecses Zoltán 1989-ben és 1991-ben kiadott Magyarangol szlengszótárával, illetve Angol-magyar szlengszótárával talán megtört a jég. A szótár szerzői a bevezetőben elmondják, hogy e munka kiadása több mint 10 évet váratott magára, s mint írják, „ezt azért tartjuk sajnálatosnak és elszomorítónak, mert véleményünk szerint már régen szükség lett volna egy olyan szótárra, amely tartalmazza a mai magyar szleng szó- és kifejezésállományát, és amely összeveti ezt a Magyarországon legnépszerűbb nyelv, az angol szlengjével." S hogy végül is megjelenhetett, az annak köszönhető, hogy talán ma Magyarországon megszűnőben van „a szlengnek valamiféle nyelvi devianciaként való kezelése, és általában a devianciának látott társadalmi viselkedésformák iránti türelmetlenség" (András, Kövecses, 1989:7). Az említett két szótár szerzőinek álláspontja sok tekintetben tükrözi azt, amit fentebb a magyarországi szlengkutatásról megállapíthatunk. 66