Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

D. BERENCSI MARGIT: A címadás szókincsének néhány sajátossága Nagy László költészetében 1944-1973 között

Húszévesen nyomasztó közegben élt. A kiszolgáltatott ember érzésvilágára, meghasonlottságára, kilátástalanságára utalnak a címek is: Magába roskad minden, Tollam vásik, Itt még az Isten is nyomorult. Verseinek többségéből hiányzik a felszabadultság, a könnyedség, a vidámság. Csupán néhány dalszerű szerelmes verse tükrözi a fiatalság forró örömét: Az én szívem, Galambcsőrök csettennek, Májusi rózsa vagy az erotikus motívumokat is felvillantó Aranypénz-térdű szerető, Az ördög hárfái, Csillagrugó éjszakában. Csak a „fényes szellők" rövid korszakát, majd a bulgáriai tanulmányút élményeit őrző versei hoznak derűt, bizakodást: Májusfák, Dunántúli béke, Hazafelé hajnalban, Levél a plovdivi vásárról, Bolgár-tánc, Tánc a téren. Természetesen folytathatnánk még a címek felsorolását, hiszen a család, a falusi emberek, a költő zaklatott útkeresése szintén figyelemre méltó témái a verseknek, címeknek. Azt azonban az eddigiekből is megállapíthatjuk, hogy a korai művek tartalmilag jól körülhatárolható címadása korántsem mutat olyan változatosságot, mint a későbbieké. Szemantikailag öszszehasonlíthatatlanul kevesebb asszociációs lehetőségeket sűrítenek magukba, mint az ötvenes évek közepétől írott versek. Elvétve persze találunk jellegzetesen modern címeket is. Például a Lánglakodalom az iszkází bombázást, az égő falut felidéző, látomásos, metaforikus cím. A Csodafiuszarvas az ifjú költő. A fellobbanó életkedvnek, a feladatvállalásnak, az égi küldetésnek a szimbóluma. A Csodamalacban Nagy László forradalmi hitének, megcsúfolását, csalódásélményeinek allegorikus kifejezését láthatjuk. Ezek a szemléletes címek megtelnek ugyan mélyebb jelentésekkel, de a későbbi versek látomásos, metaforikus kifejezése, a mitologikus költői víziók az életmű kezdeti szakaszában a versekből és a címekből majdnem teljesen hiányoznak. Az itt-ott jelentkező jelképes, másodlagos jelentések is könnyen feloldhatók: Halálig tiszta, Jártam én koromban, hóban, Te sem vagy fehérebb. Láthatjuk tehát, az 1944—52 közötti korszak címadása mind tartalmi, mind szemantikai szempontból egységesnek, lezártnak tekinthető. A költői fejlődést tekintve rendkívül termékeny évek következnek ezután. Nemcsak mennyiségi és tematikus gazdagodásról van szó. „Megváltozik líraeszménye, a szólás mikéntje, verskomponálási módszere is. Átértelmezi a versről vallott fölfogását, költészettanát, s egy sor olyan poétikai kérdést tisztáz magában, amellyel korábban nem kellett szembenéznie." (Tüskés Tibor: Nagy László. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1983. 84.) De képalkotó erejét, metaforáinak újszerűségét, látomásainak szuggesztivitását, tömör költői stílusát nem csupán verseiben csodálhatjuk meg, nyelvi találékonysága címadásában is megmutatkozik. Ha az 1953-73 között írott versek címeinek denotátuma alapján egyszerű megoldásokra következtetnénk is, a vers elolvasása után, a konnotációs szint értelmezése során meggyőződhetünk a többrétegű, mé43