Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

D. BERENCSI MARGIT: A címadás szókincsének néhány sajátossága Nagy László költészetében 1944-1973 között

Dolgozatom témájának alapjául ez a költői válogatás szolgált. Forrásként az 1975-ben, Nagy László születésének 50. évfordulójára megjelent Versekés versfordítások c. művének első kötetét használtam. Összesen 377 verscímet, 15 cikluscímet vizsgáltam, együttesen 845 szövegszót. Ez az anyag felöleli a pályakezdéstől a költői kiteljesedésig terjedő életszakaszt. Dolgozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam a címek szókincsének néhány jellegzetességét, a költő érlelődésére is utaló jelentéstani és szófaji sajátosságát. Nagy László címeit vizsgálva eltéréseket találunk korai költészete (1944-52) és érett korszaka (1953-73) között. A fiatal költő szívesen ábrázolta a paraszti világ elevenségét, életszerűségét, hangulatát. Tudjuk, hogy világképének kialakulásában nagy szerepet játszott a Veszprém megyei íszkáz falusi környezete, hiszen Nagy László huszonegyéves koráig ott élt (illetve Pápán tanult, de akkor is állandó kapcsolata volt szülőfalujával). A költő belegyökerezett a népi kultúrába, később tudatosan és egyre mélyebben hatolt annak rétegeibe. Verseiben személyes örökségként aknázta ki s használta fel a nép nyelvének kifejezéseit, fordulatait. Természetes közvetlenséggel emelte ki azokat a tartalmi, nyelvi, stiláris elemeket, amelyeket költészete számára kifejezőnek, értékesnek tartott. így a választékos, irodalmi szókincset népies színezetű réteggel egészítette ki. De nemcsak a versekben szerepeinek bőséggel a népi és tájnyelvi szavak, hanem a címekben is: Rothadt zsupp alatt (zsupp = tetőfedésre való rozsszalma), Meszelő gyászmenyecskék, Köd-konda támadt (konda = disznócsorda), Tengeritörők, Hóharmat mardos (hóharmat = dér), Ríkató, nevettető. Környezetfelidéző hatásukkal sajátos atmoszférát teremtett nemcsak a versszövegben, hanem a címekben is. A fogalmi tartalomból eredő hangulattal megelevenítette a paraszti életteret: a határt, a falusi udvart, a növény- és állatvilágot, a természeti jelenségeket, az év- és napszakokat. Az ebben a korszakban keletkezett 183 verscím közül 70 sorolható ide: Kéve-dobáló, Virágzó rozson, A gyöngy kakas /elrikoltoz, Zene az istállóban, A szomorú ökrök, A héja és a sármány. S íme az évszakokhoz (közülük csak az őszt emelem ki) és a napszakokhoz kapcsolódók: Téli látomás, Nyári ének, Ősszel, Ősz van újra, Négy őszi levél, Őszi jajgatás, Őszi mérgelődés, Oszi tarlón: Esti képek, Világos éjjel, Csillagrugó éjszakában, Éjfélkor, A bánat hajnala, Félelmes alkonyat. A vallásos paraszti tudatvilág élménykörei és ünnepei is fontos szerepetjátszanak korai verseinek címválasztásában: Farsangi ének, Keletkeznek böjti szelek, Pirosodik Húsvét, Pünkösdi hajnal, Játék karácsonykor. Néhány cím pedig a vers műfajáról, atmoszférájáról tanúskodik: Virágének, Ballada, Zsoltár, Bordal, Rapszódia. A háborús szenvedések, a tragikus emberi sorsok is gyakran témái a verseknek, címeknek: Meszelő gyászmenyecskék, Katonalovak, Hadifoglyok, Háború után. 42