Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

CZEGLÉDI CSABA: A konstatív és a performatív megnyilatkozásokról

hamisak, az előbbiek pedig nem lehetnek sem nem igazak, sem nem hamisak, másfelől az előbbiek sikerülnek vagy nem, boldogulnak vagy nem. A korábbiakban viszont azt láttuk, hogy ilyen módon nem különíthetők el egymástól, mert vannak olyan megnyilatkozások, amilyeneket konstatívoknak kívánunk tekinteni, mégsem lehetnek sem igazak, sem hamisak. Bizonyos performatív megnyilatkozásokról viszont Austin azt állítja, hogy jellemzésükkor „nyilvánvaló eltolódás figyelhető meg az igazság vagy hamisság irányába" (1990, 137). „Becsülni" lehet „helyesen vagy tévesen", valamit „valamilyennek találni", valamit „úgy ítélni meg" lehet „helyesen vagy helytelenül" (uo.). Másrészt vannak olyan performatívnak tekintendő megnyilatkozások, amelyek elromlanak, de mégsem jellemezhetők a szokásos boldogulási, sikerültségi feltételek teljesülésének terminusaival. Valami más baj van velük. Erről Austin (1990, 71) az alábbiakat mondja: A „Figyelmeztetlek, hogy a bika öklelni készül" performatívummal . . . kapcsolatban áll az a tény, hogy a bika valóban öklelni készül; ha a bika nem készül öklelni, akkor a „Figyelmeztetlek, hogy a bika öklelni készül" megnyilatkozás bírálható - de korántsem azon az alapon, amelyet a sikerületlenség különféle fajtáival körülírva jellemeztünk. Ebben az esetben nem mondhatjuk azt, hogy a figyelmeztetés érvénytelen volt - vagyis azt, hogy igazából nem is figyelmeztetett, csak egy figyelmeztetési formulát használtunk -, amiként azt sem mondhatjuk, hogy őszintétlen volt. Sokkal inkább hajlok arra, hogy a figyelmeztetést hamisnak vagy (ez találóbb) tévesnek tartsam, akárcsak az állítások esetében. Azt látjuk tehát, hogy a boldogul (sikerült) - nem boldogul (sikerületlen) típusú megfontolások az állításokat (vagy azok egy részét) is megfertőzhetik, az igazság-hamisság típusú megfontolások pedig a performatívumokat (vagy azok egy részét) mételyezhetik meg. Mivel úgy tűnik, hogy sem az igaz-hamis, sem a sikerült-sikerületlen kategóriák nem alkalmazhatók kizárólag egyik vagy másik megnyilatkozástípusra, ezek után Austin grammatikai különbségek, illetve megkülönböztetési kritériumok után kutat. Azonban „minden zsákutcába vezet. Nincs egyetlen egyszerű nyelvtani vagy szótári kritériumunk sem" (Austin 1990, 74). Tudniillik a performatív megnyilatkozások jellemzőiként számba vehető összes nyelvtani kritériumot kielégítik az olyan megnyilatkozások is, mint „Állítom, hogy . . .", amelyeket viszont a konstatívok közé soroltunk. Ráadásul, mivel „az állítások igenis ki vannak téve mindazoknak a balfogásoknak, amelyek a performatívumoknál is fellépnek" (Austin 1990, 133), azaz mint beszédhelyzetekben megtett megnyilatkozások ugyanazon boldogulási feltételek szerint minősíthetők, mint a performatí19