Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

CZEGLÉDI CSABA: A konstatív és a performatív megnyilatkozásokról

vumok, „elkerülhetetlenül be kell látnunk, hogy az állítás egy cselekvés megcselekvése" (Austin 1990, 135-6), azaz maga is performatívum. Tehát a performatív megnyilatkozások nem különböztethetők meg a konstatívoktól sem az igaz-hamis, sem a boldogul-nem boldogul kategóriák, sem grammatikai kritériumok alapján. Efféle megfontolások és megfigyelések alapján Austin arra a következtetésre jut, hogy a konstatív és performatív megnyilatkozások szembeállítása elvetendő, helyette a lokúciós és az illokúciós aktusokat kell megkülönböztetnünk a beszédaktuson belül (vö. Austin 1990, 141): . . . minden általunk vizsgált megnyilatkozás esetében (kivéve talán a káromkodást) azt találjuk, hogy van (1) boldogul (sikerült) - nem boldogul (sikerületlen) dimenzió; (la) illokúciós erő; (2) igaz-hamis dimenzió; (2a) lokúciós jelentés (értelem és jelölet) (Austin 1990, 143). Konstativ megnyilatkozások tehát nincsenek, legalábbis az eredeti konstatív-performatív megkülönböztetés értelmében. Minden megnyilatkozásunk performatívum, amint azt már Austin is kimutatta. A megkülönböztetésnek mégis van alapja. Tudniillik a (4) Fázom. (5) Ez egy félkövérrel szedett sor. nyilatkozatok tényleg különböznek egy lényeges tekintetben (l-3)-tól. Míg (l-3)-nak nincs igazságértékük, addig (4-5) lehet igaz vagy hamis. ((5) nyilvánvalóan hamis.) Ez volt az alapja az eredeti konstatív-performatív megkülönböztetésnek: konstatív az a megnyilatkozás, amelynek van, performatív pedig az, amelynek nincs igazságértéke. Tehát egy megnyilatkozás vagy performatív, vagy konstatív, de semmiképpen sem mindkettő egyszerre. Eszerint (4-5) nem performatív megnyilatkozások. De ha a konstatív terminuson csak azt értjük, hogy 'lehet igaz vagy hamis', és semmi mást, továbbá elfogadjuk, hogy minden megnyilatkozás performatívum, akkor egy megnyilatkozás lehet performatív is meg konstatív is egyszerre. ((4—5) éppen ilyen.) Ebben az esetben viszont az eredeti 'konstatív vs. performatív' megkülönböztetés értelmét veszti, tudniillik az úgynevezett konstatív megnyilatkozások többé már nem a performatívokkal állnak szemben, hanem az utóbbiaknak egy részhalmazát képezik. Mit kell hát értenünk konstatív megnyilatkozáson? Csak állítás lehet igaz vagy hamis. (4) is, (5) is lehet igaz vagy hamis, tehát mindkettő állítás. Az állítás logikai, illetve mondatszemantikai kategória. (4-5)-ről tehát megállapítható, hogy (a) mondatok, hogy (b) állítá20