Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

CZEGLÉDI CSABA: A konstatív és a performatív megnyilatkozásokról

(b) „A karórámat a fivéremre hagyom!" (c) „Fogadok egy ötösbe, hogy holnap esni fog!" (Uo.) A performatív megnyilatkozások fenti, pozitíve és negatíve megállapított tulajdonságaira történő hivatkozással a konstatív megnyilatkozások ekképpen definiálódnak: konstatív megnyilatkozások az olyanok, amelyek rendelkeznek a performatív megnyilatkozások negatíve feltüntetett tulajdonságaival, de nem rendelkeznek azok pozitíve hozzájuk rendelt tulajdonságaival; vagyis a konstatív megnyilatkozás leírása vagy leszögezése az ige által jelölt cselekvésnek, nem pedig maga a csinálás, és lehet igaz vagy hamis: „konstatív megnyilatkozást tenni [. . .] annyi, mint megállapítani valamit. Egy performatív megnyilatkozás viszont olyan, mintha fogadást kötnénk" (Austin 1990, 33, 7. lábjegyzet). Austin, tovább taglalva a performatív megnyilatkozások lényegi tulajdonságait, a II. és a III. Előadásban a „balfogások doktrínájának" kifejtésekor rámutat, hogy az előbbieken kívül a performatívumokra (a konstatívokkal szemben) jellemzőek azok a feltételek, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy egy performatívum szerencsés legyen, hogy boldoguljon (1990, 40), valamint azok az esetek, ahányféleképpen egy performatívum el tud romlani, ahol kudarcba fullad, ahol nem boldogul, ahol nem szerencsésen működik (vö. i. m. 42). Fontos emlékeznünk arra, hogy a performatív megnyilatkozásoknak a konstatívoktól való megkülönböztetése a jól ismertnek tekintett konstatív megnyilatkozásokkal történő szembeállításukon alapult (vö. Austin 1990, 44), mely utóbbiak látszólag leginkább úgy romolhatnak el, hogy nem igazak. A konstatív megnyilatkozásoknak az igaz-hamis kritériumra való érzékenységét Austin úgy értette, hogy „szokványos esetekben, mint például a futásnál, az a tény, hogy fut igazzá teszi azt a megnyilatkozást, hogy fut; másként fogalmazva, annak a konstatív megnyilatkozásnak, hogy „ő fut", az igazsága annak függvénye, hogy tényleg fut-e?"

4 (1990,64). Felhívja azonban Austin a figyelmet arra, hogy az állítások sem csak vagy igazak vagy hamisak, hanem egyéb módokon is elromolhatnak. Például az „A jelenlegi francia király kopasz" állítás sem nem igaz, sem nem hamis. Az a baj vele, hogy egy hozzá tartozó előfeltevés nem teljesül. Ennyiben tudniillik hogy sem nem igaz, sem nem hamis - Austin szerint az ilyen konstatív megnyilatkozás igen hasonló a performatívumokhoz. Amint mondja, „Nyilvánvaló hasonlóságok fedezhetők fel a hazugság és a hamis ígéret között is" (vö. i. m. 44). Az eredeti álláspont szerint a performatív megnyilatkozásokat az különbözteti meg a konstatívoktól, hogy az utóbbiak lehetnek igazak vagy Természetesen a megnyilatkozást nem teszi igazzá az a tény, hogy ő tényleg fut. Eire még később visszatérek. 18