Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

H. VARGA GYULA: A prefixumok helye a morfémák rendszerében

A morfológiai műveleteknek - céljukat tekintve - három fajtájuk van: 1. A lemmatizálás feladata új lexémák elvonására alkalmas szótövek létrehozása. Két fő fajtája ismeretes: a szóösszetétel és a szóképzés. A szerkesztésben zéró alakú morféma (0) nem vehet részt, nyelvünkben eredményül mindig szintetikus alak jön létre.

7 2. A paradigmatizálás paradigmatagok, azaz szóalakok megalkotására alkalmas. A kiinduló morféma itt is a szótő, jelezéssel és ragozással szintetikus (folytonos) szóalakot kapunk (szótő+jel+rag), pl.: gondol+t+am, segédszóval pedig analitikusai (széttagoltat: szótő+jel+rag + segédszó): gondol+t+am + volna. A szótő kötelező, mellette a szerkesztésben zéró alakú morféma (0) is részt vehet, pontosabban: „A tőt kivéve mindegyik elem állhat 0 morféma fokán, tehát nyelvi realizáció nélkül, nem pozitív, hanem negatív formában." (Velcsovné 1974, 132.) 3. A glosszematizálás szintagmatag létrehozását jelenti. Ez teszi alkalmassá a szóalakot arra, hogy „felsőbb osztályba lépjen", vagyis hogy szintagmatag szerepét betölthesse. Tágabb értelemben egy minősítő eljárásról van szó, amelynek során eldől, hogy a szóalak alkalmas-e glosszémaszerep betöltésére. Szűkebb értelemben a glosszematizálás ennek az eljárásnak a szerkesztési fázisa. Maga a szerkesztés szóalak és segédszó összekapcsolásával történik, eredményül a magyar nyelvben analitikus forma jön létre. Például az itt következő mondatok közül az elsőben egyetlen segédszó sincs, a másodikban viszont minden egyes glosszémát szóalak + segédszó fejez ki: Tegnap újra reményt keltő előkészítő tárgyalások kezdődtek Genfben. Hírek szerint az üzenetváltás után nem véletlenül voltak borúlátók a diplomaták. Minthogy egyes morfémák általában az egyik, mások a másik műveletfajtának engedelmeskednek, a szóelemeket e műveletekkel is jellemezhetjük (csoportosíthatjuk). Nyelvünk a fentiekkel ellentétes irányú változásokat is ismer. A deszintagmatizálódást talán (szó)szerkezettelenedésnek mondhatnánk (pl. cserben hagy —» cserbenhagy, továbbá: jóhiszemű, légyott, mitugrász stb., vö. G. Varga 1974, 315-324), a deglosszematizálódás (glosszémátlanítás, pl.: nap közi —> napközi; nemulass, nemtörődömség stb.; i. h.), a deparadigmatizálódás (szóalaktalanítás: léptem, lépted, lépte fn lépte fn., ill. éljen, félsz, hiszem ige -> főnév; uott). Ezeknek a változásoknak az a közös jellemzőjük, hogy mindegyik esetben új lexéma keletkezik, így összefoglaló néven lexikalizálódásnak is nevezhetjük őket. Hasonló irányú, de más természetű jelenség a delemmatizálódás, közismertebb nevén a delexikalizálódás. Ennek során szótő válik affixum értékű nyelvi elemmé. 7 Meg kell jegyezni, hogy több kutató is ellenzi a szóalkotásnak a morfológiához való sorolását. Vinogradov szerint a szóalkotásban összefonódnak az alakképzés és a szóalkotás, illetve a morfológia és a lexikológia jelenségei. (Vinogradov 1983.) 12