Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

FEKETE PÉTER: Papp István az ember, a tudós és a tanár

Fazekas Mihály Gimnáziumba 1937-ben. Ebben az évben lett egyetemi magántanár a debreceni egyetemen „Nyelvlélektan, különös tekintettel a magyar nyelv történetére és földrajzára" című tárgykörből. Már ekkor megtanult finnül, s 1935-36-ban 12 hónapos finnugor ösztöndíjat kapott. Kinn ismerkedett meg közelebbről a finn nyelvészettel. Tudományos működésének élete végéig egyik fontos területe maradt a finn nyelv. 1948-ban a Debrecenben létrehozott pedagógiai főiskola tanárává nevezték ki. A főiskolával 1949-ben Egerbejött, de továbbra is tanított a debreceni egyetemen. 1958-ban - amikor Bárczi Géza professzort Budapestre helyezték - Papp István kapta meg a debreceni egyetem nyelvészeti tanszékének katedráját, ekkor nevezték ki oda professzornak, s itt tanított haláláig. Papp István 45 évet töltött a tanári katedrán. Ebből huszonhét évig középiskolában, 23 évig főiskolán, illetve egyetemen tanított. Nagy tekintélyű ember volt. Tekintélyét tudásának, igazságosságának és személyes varázsának köszönhette. Ma is magam előtt látom egyenes tartását, hallom okos, érvelő előadásait. Mindig csodáltam szakmai tisztességét, eltökéltségét a tudomány megszerzésére, emberségét, egyenes jellemét. Mindent a tudomány igazságával mért, véleményét akkor is kimondta, ha az akkor hátrányos volt a számára. Papp István ugyanis a maga útját járta. Mondogatta gyakran: „Sohasem dörgölődztem a hatalomhoz." Nem véletlen, hogy volt olyan miniszter, aki azt mondta, Papp Istvánból nem lehet egyetemi tanár. Egyenességét élete végéig megtartotta. Amikor 1950-ben megkérdezték tőle, hogy miért nem beszél a szovjet nyelvtudományról, a válasza akkor is egyenes volt: „Mert nem értek vele egyet." Az eset után néhány hónap múlva hozták az újságok a hírt, hogy a Szovjetunióban - akkori szóhasználattal élve - leleplezték a nyelvtudományban eluralkodó marrizmust, mint áltudományt. Pontos napi programja volt. Minden este másfél órát sétált. Hasznomra vált, ha a séta idejének közeledtével a szobája környékén tartózkodtam, mert ha találkoztunk, akkor mindig feltette a kérdést: „Van-e kedve sétálni? Ekkor együtt róttuk Eger utcáit. Az egyébként zárkózottnak tűnő ember feloldódott, s beszélt munkáról, nehézségeiről, a gáncsoskodókról, és sokszor mesteréről, Pápay Józsefről. Elmondta, hogy Pápay annak idején őt jelölte ki utódjául a magyar nyelvészeti katedrára. Mint tudjuk, ez valósággá azonban csak 1952-ben válhatott. Munkája elismeréseként a Finn Tudományos Akadémia külső tagjává választotta, a Turkui Egyetem díszdoktorává avatta, Urho Kekkonen finn köztársasági elnök a Finn Oroszlánrend parancsnoki fokozatával tüntette ki. 116