Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

H. VARGA GYULA: A magyar szórend egy sajátos jelensége

igenevéhez viszonyított helyét keíí alapul vennünk. (Vö. MMNyR. il, 475.) Az összetartozó ige(név) és az igekötő mindig szoros egységet, blokkot alkot — még elválva is. A továbbiakban ezt a blokkot nem a mondatkörnyezeíben, hanem abból mintegy kimetszve, belső elrendezésében vizsgáljuk. A "metszetet", mely tehát az igekötőből, annak igéjéből vagy igenevéből (ritkábban főnévből, esetleg melléknévből), valamint -- az esetek egy részében - a közéjük ékelődött más nyelvi elemekből (ékszókból) áll, igekötős szerkezeteknek fogjuk nevezni. Nyelvtanaink előbb ismertetett körültekintő fogalmazása ellenére azt mondhatjuk, hogy ma a szakmai közvélemény — az iskolai nyelvtanok is -- általában elfogadják az igekötő szórendjének formai alapú hármas osztályozását (egyenes, megszakított, fordított). Ha azonban a formális elemzést következetesen alkalmazzuk, akkor e rendszerezés több ponton támadható. F. felosztás szerint egyenes szórendűnek nevezzük az igekötőt akkor, ha az ige(név) előtt áll, azzal összeforrva. Csakhogy az ilyen igekötő egyetlen szövegszót -- és következésképpen: szóalakot - alkot igéjével, s így esetükben valójában nem szórendi, hanem a morfémák sorrendi tulajdonságairól van szó. Ha következetesek akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy szórendjük voltaképpen csak az elváló igekötőknek van. Ez viszont újabb nehézséget támaszt. A nem elváló igekötők kihagyása a további elemzésből módszertanilag ugyan helyes, rendszertanilag azonban nem fogadható el, hisz mellőzésükkel kizárnánk a vizsgálatból az igekötős szóelőfordulások csaknem 4/5 részét. Az ellentmondást úgy oldhatjuk föl, hogy a továbbiakban nem szórendi, hanem az igekötős ige(név) elemeinek egymáshoz viszonyított sorrendi jellemzőiről beszélünk. (Az el válók esetében természetesen a szórend megnevezés is helytálló.) Az ún. megszakított szórendi típusnak nem is elsődlegesen a megnevezése, inkább a besorolása kifogásolható. Tudniillik az ilyen sorrendű igekötős ige (meg fogja mondani} is egyenes "szórendű", hisz a kettő nem zárja ki egymást. A megszakított sorrendű szerkezet nem az egyenes mellett létezik, hanem benne. Vagyis ez nem fő-, hanem altípus. Ugyancsak megfontolandó tény az is, hogy beékelődés nemcsak egyenes sorrend esetén lehetséges: jóval ritkábban ugyan, de a fordított szórendű szerkezetekbe is ékelődhetnek be más nyelvi elemek. Ezt j. SOLTÉSZ KATALIN is (i. m. 206), a MMNyR. is (ií, 475. I.) megemlíti, de nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget. Ha ezt is önálló változatnak tekintjük, akkor kiderül, hogy a megszakított szórendként tárgyalt jelenség nem egyetlen egységes> az előzőekkel párhuzamos, hanem azokat keresztező típus. A fentiek alapján az igekötős szóalakok sorrend! (és nem szórendi!) típusait a következőképpen vázolhatjuk fel: 37