Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Sectio Geographiae (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)

Tóth Géza: Adatok a Magas-Bükk nem karsztosodó miocén és pleisztocén fedőképződményei és fejlődéstörténeti szerepük ismeretéhez

Kő-hát). Ebből az a következtetés adódik, hogy a 950 m-es tetőszintről nem régen pusztult le a tönkfelszínt védő miocén homokos-tufitos takaró. A 950 m-es tetőrégióról a védőtakaró csak a pleisztocén második felében bekövetkező lepusztulásakor szabadult meg. Ezt bizonyítja a mészkő és vulkáni kőzetből áiió hegyek mai alig 20—35 m-es magasságkülönbsége. Ezeknek a kőzeteknek a lepusztulási sebessége eltérő kőzettani tulajdonságaik miatt jelentősen különbözik. A mészkő a pleisztocén éghajlati körülmények között valószínűleg 15—20 m-t, a vulkáni lávák pedig kb. 40—50 m-t alacsonyodtak le 1 millió év alatt. A Borovnyák (946 m), Bálvány (956 m) Nagy István-erős (939 m) vonalon a különböző kőzetekből álló magaslatok minimális eltérése jól bizonyítja a tönkfelszínt védő miocén fedő sorozat pleisztocén közepére valószínűsíthető lepusztulását. A hegység felboltozódása és DK-i kibillenése, valamint a mai fennsíktól északra fekvő átmenetileg magasabb háttere a felszínformák alapján valószínűsíthető. Az eredetiig 600—800 m-es vastagságú miocén üledékek elvékonyodása és lepusztulása délről északra haladt és ennek következtében táródott fel az alatta elhelyezkedő mészkő. Ennek a folyamatnak a pihenő szakaszaiban a fiatal fedő üledékek és a triász összlet határán képződtek véleményünk szerint a Bánkút—Ilármaskút, Szállás—Őrház, Káposztás-kert, Kerekrét, Őr-kő alatti mélyedések, illetve ezek dolinasorai. Ennek a közelítően K-Ny-i irányú mélyedésének a déli oldalán a dolinák idősebbek, laposak, erősen feltöltöttek, peremeik általában nagymértékben lepusztultak, míg a tőle északra elhelyezkedő dolinasor később képződött, fiatal mély töbrök sorakoznak benne. E hosszanti mélyedés a Vöros-kő-völgy irányába, illetve északra később lecsapolódott. Ezidáig emiek a sajátos irányú és a Magas-Bükk keskeny mészkőpásztájára is kiterjedő völgyelésnek más kialakulási magyarázatát nem tudtuk adni. A miocén takaró feltételezett 900—800 méteres eredeti vastagsága azon az alapon becsülhető, hogy az üledék képződése óta a kiemelkedő felszínről folyamatos lepusztulást feltételezhetünk. Ezeknek a laza kőzeteknek az 1 millió év alatti lepusztulási üteméből következtethetünk eredeti vastagságára (Tóth G. 5.). 3. Dihexaéderes kvarc és törmelékeinek előfordulása Jáml>or Á. (2) a Fekete-sár, Hármas-kút közötti dolinasorból mutatott ki dihexaéderes kvarcot tartalmazó anyagot. Ezt egyértelműen miocén üledék maradványnak tekintette. Azóta a Magas-Bükk területén a felszínen, vagy a talajból gyakran és nagy mennyiségben került elő az 1 mm-nél nagyobb szemcseátmérőjű 127