Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

KÁCSOR ZSOLT: AZ egri rendszerváltás története (1988—1990)

álomnak tűnt a piacgazdaságra való átállás, 1956 mártírjainak rehabilitálása, a Szovjetunió és a Varsói Szerződés megszűnése, a szovjet csapatok kivonása, a NATO-hoz való csatlakozás, illetve egy nyugati típusú népképviseleti rendszer, parlamentáris demokrácia alapjainak megteremtése Magyarországon, vagyis mindaz, ami az 1990-es évekre kézzelfogható valósággá vált. A szocialista rendszer bukásának okai között első helyen említendő az a tény, hogy a magyar gazdaság az 1980-as évekre súlyos válságba került. Maga a struktúra, az évtizedek óta elavult gazdasági szerkezet volt az, amely csődöt mondott, hiszen a gazdaságot nem a szabad verseny kínálta piaci igények és lehetőségek, a kereslet-kínálat másutt egészséges egyensúlya tartották életben, hanem a külföldi hitelek. Az állampolgárok nagy többsége - mivel a szocialista rendszer vezetői ezt igyekezték leplezni - nem tudott arról, hogy a nyolcvanas években kizárólag a kölcsönök révén működött a népgazdaság. De a nyolcvanas évek végére kialakultak azok az ellenzéki csoportok, amelyek a rendszerváltozás élharcosai és „lebonyolítói" lettek. Az akkori ellenzék ideológiailag természetesen már a nyolcvanas évek elején sem volt egységes.

1 Ami akkor közös volt minden, saját magát másképp gondolkodónak tartó értelmiségiben, az a szocialista rendszerrel való egyértelmű szembenállás megfogalmazása és a rendszer elutasításának kinyilvánítása volt. Az ellenzéken belül két nagyobb csoportot lehetett megkülönböztetni: az úgynevezett urbánusokat és a népieket. A liberális szellemiségű urbánusoknál az általános emberi és személyi szabadságjogok biztosítása állott középpontban, míg a falusi, paraszti gyökerű ellenzékiek a népi mozgalom talaján álltak, és a magyarság sorskérdéseit - a nemzeti egység, a határokon túli magyar kisebbségek ügyét - tartották leginkább szem előtt. A különböző ellenzéki csoportok illegális, szamizdat kiadványok köré csoportosultak. Az egyik legismertebb szamizdat az 1981-ben indult liberális Beszélő volt. A népi ellenzékiek a legálisan megjelenő folyóiratokban jelentették meg a rendszert bíráló írásaikat, így a Tiszatájban, a Forrásban, vagy a Mozgó Világban. Mivel ez a dolgozat az egri rendszerváltás eseményeiről kíván képet adni, ezen a ponton adódik a kérdés: a föntebb fölsorolt ellenzéki csoportokkal, szervezetekkel és szamizdat folyóiratokkal volt-e élő kapcsolata egri ellenzéki csoportoknak, személyeknek? Erre a kérdésre azért körülményes választ adni, mert 1988—89-ig Egerben nem beszélhetünk jó körülhatárolható ellenzéki csoportosulásokról. Azok a helyi közéleti szereplők, akik az évtized végén a nyilvánosság előtt is ismertséget szerezve a helyi pártok, társadalmi szervezetek élére álltak, tudomásom szerint nem számítottak ellenzékinek a szónak abban az értelmében, ahogyan azt például a Beszélő köré ' Erről bővebben lásd: Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 256