Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

SZŰK BALÁZS: Archetipusok a mozgó fényben

4. Fehér: Snaut fehér inge, a piros sapkás fiú a havas tájban, a Téli vadászat hótakarója és befagyott tava, a rózsaablak egy részlete, tányérok, a hömpölygő óceán. 5. Arany: a gyertyatartók, a gyertyák lángjai, rőzsetűz a hóban. Andrej Rubljov Szentháromság c. ikonján szinte nincs mozgás, nincs cselekvés. „A három angyal a legteljesebb némaságban helyezkedik el",'

1

4 tehát a szemlélődés feltétele, hogy az ikont az érkező isteni csend, a külső világ akusztikus hiánya vegye körül. Lehetséges-e, hogy Tarkovszkij a filmhangot is ikonikussá formálja? Egy módon igen: ha az ikoni természetű képet átmossa, átlényegíti a kívülről beemelt klasszikus európai zene (J. S. Bach) és a szintetizált zenei elemek (Eduard Artyemjev), effektek, természeti és emberi hangok keverésével. Bach orgonamuzsikája háromszor

0 tűnik fel a Solaris-ban: kétszer az űrállomáson (az apa filmje, könyvtári levitáció), egyszer a „hazatérés" allegória-zárlatában; mindkettőnél egyaránt utalva az elvesztés bánatára és a rátalálás ünnepére. Mindegyik kép emlék, csoda, álom - valamilyen értelemben látomás. Elválva profántól az idő szakralitásával telítődik, s így ikoni természetű. Különösen a középpontba helyezett levitáció: az „anyag bilincse", a földi létezés legyőzése más filmjeiben is a kiválasztottság jele (Andrej Rubljov, Tükör, Nosztalgia). Tarkovszkij képes filmjeiben elénk „akusztikus szőnyeget" is teríteni, szinte mindig a profántól való leválasztódás (emlékezés, álom, látomás) pillanataiban. Ez történik Brueghel Téli vadászat c. képének többszöri analízisekor: az állókép totalitását feldarabolja, majd lassú svenkekkel és variókkal megmozgatja a háromterű, nagy térbeliséget sugalmazó kompozíciót. vágásokkal és áttűnésekkel megsokszorozza az egyetlen fundamentumot. A mozgóképpé varázslás hitelesítéséhez természetes effekteket (madárcsicsergés, kutyaugatás, emberi hangok) kever a sík kép hátteréhez. Hiszen ilyen az emlékezés természete: birtokoljuk is, meg nem is. Tarkovszkij a „szeretet ikonosztázát" álmodta elénk a Solaris-ban. A természetesből felépítve a szimbolikusát, azaz a határtalant és titkosat: „Az oszthatatlan és megfoghatatlan művészi kép tudatunktól függ, és attól a való világtól, melyet ábrázol. Ha rejtélyes a világ, rejtélyes az ábrázolás is. A kép afféle egyenlet, mely az euklédeszi tér által határolt tudatunk és az igazság viszonyát fejezi ki. Mi magunk nem vagyunk képesek a maga teljességében befogadni a világegyetemet, a művészi kép azonban ki tudja fejezni ezt a teljességet" (Andrej Tarkovszkij).

3

6 95