Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

PONYI LÁSZLÓ: A létezés méltósága. Márai Sándor polgárképe

Ponyi László A létezés méltósága Márai Sándor polgárképe „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje."

1 Ez a két mondat volt Márai Sándor utolsó naplóbejegyzése 1989. január 15-én. Nem sokkal később mégiscsak „megsürgette". 1989. április 11-én, miután elvégzett egy fegyverhasználati tanfolyamot, öngyilkos lett San Diego-i otthonában. Méltóan az exagógéhoz, sztoikus elődeihez. Szép emlék maradt a polcon Seneca, Marcus Aurelius és Epiktétosz társaságában. Elete alkonyán nemcsak az öregség kínozta, hanem az a század is, amelyben élt. Márairól dokumentumfilm készült a Századfordító magyarok sorozatban. Nem fordította meg, még csak el sem mozdította, „csak" végigélte, szomorúan, időnként ironikusan konstatálta a számára értelmetlen, véres és ezzel együtt is unalmas XX. századot. Tengerbe szórt hamvaival együtt búcsúztatjuk magát a polgárt és azt a polgári műveltséget, amelynek végéről Márai már a 30-as évektől beszél. Azt a történelmi polgárt és azt a műveltséget, amely sohasem létezett abban a letisztult, mitizált és idealisztikus formában, ahogy elképzelte és leírta. Ettől függetlenül a sóvárgás és a nosztalgia - amelynek legfontosabb jellemzője az identitászavar - a rendszerváltás után fokozódó erővel jelentkezik a társadalmi közgondolkodásban egy polgári társadalmi létforma és egy műveltség után. A valahová tartozni kellene érzés olyan identitászavar, amely magára a polgárságra is jellemző volt, nemcsak a polgári lét után sóvárgó társadalmakra." A két nagy háború közötti időszakban a polgár felkapaszkodott parvenü, nem nemes. Megvetett társadalmi réteg. A II. világháború után pedig reakciós antiszocialista, a régi uralkodó osztály része, amelynek üldözése, vagyonának kisajátítása, majd eltüntetése az osztályharc szerves része. Ugyanakkor, sőt talán ezért is, nagyon kevesen voltak, akik olyan tudatosan és elkötelezetten, művelődésfilozófiai alapossággal fogalmazták meg a polgárt és annak műveltségét, mint Márai. Miért hát a paradox illúzió? Miért a nosztalgia egy olyan társadalmi réteg után, amely egyrészt már nincs a nevében sem, másrészt sohasem volt becsült és elfogadott réteg. Az illúzió I Márai Sándor: Napló 1984-1989. Helikon. Budapest, 1999. 183. o. " „Nálunk nemcsak köz-, de önbecsülése sincs polgárnak. Maga sem száll szembe radikálisan a nemesi világgal, maga sem állít önmagának és másoknak önmagáról ideális, követendő mintát." - Losonczi Ágnes: Az életmód az időben, a tárgyakban és az értékekben. Gondolat Budapest, 1977. 130. o. 223