Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)

Tőthné Parázsó Lenke: A tanári szemléltetés és a tanulói aktivitás a középfokú kémiaoktatásban ( 1850-1945)

105 - a pedagógusnak az óra előtt a kísérletet ki kell próbálni, azt gondosan elő kell készíteni; - a szertárban rend és tisztaság uralkodjon. Ez azonban még csak a tanítási-tanulási folyamatban tanári demonstráció szerepének, didaktikai jelentőségének és feltételeinek elemzését jelenti. A fentiekben kidolgozott szemlélet az elkövetkező években változatlanul érvényben volt, jelentőségét elismerték és változatlanul került a későbbi tantervekbe. Az 1918-as középiskolai szakfolyóirat lapszemléje /6./ külföldi tapasztalatok alapján követeli, hogy a "tanításnak mindvégig figyelemmel kell lennie a vegytan gyakorlati és gazdasági jelentőségére, a szóbeli tanítást mindig kísérletekkel kell kiegészíteni és ezzel kedvet, lelkesedést kelteni". Nagy előrelépést a Tanácsköztársaság Iskolai Reformbizotság elgondolása jelentette, amely a kémia eredményes tanítását a "heuristikus" módszerben látta biztosítottnak. Pozitívumként értékelhetjük, hogy a tervezet a tanulók laboratóriumi munkájára épít, ahol "A tanulók eszközlik a kísérleteket, amiknek eredményeit természetesen nem közli előre a tanító, nehogy elvegye a felfedezés örömét és nehogy a munkálatok egyszerű mechanikai játék dolgokká váljanak". A tanár feladata az összefoglalás volt, valamint azon kísérletek bemutatása, "amiket nem végezhetnek maguk a tanulók". Felhívja a figyelmet a tanár irányító szerepének fontosságára és arra, hogy "az iskolának rendszeres tárgyi ismeretekkel is el kell látnia neveltjét". A módszer előfeltételeként a dolgozó tanulók létszámát 15 főben maximálja. A művelődési anyag osztályonkénti felosztásánál kitér azokra a kísérletekre, amelyeket a tanulóknak kell elvégezni, illetve amelyeket a tanárnak szemléltetnie kell. A Tanácsköztársaság tanterve tartalmi vonásaiban, célkitűzésében és módszertanában előremutatott. A XX. század elejének kiemelkedő pedagógusa és pszichológusa Nagy László, aki az 1920-as években megjelent műveiben foglalkozott a vegytan tanításának módszertani alapelvével is. és azt a természettan módszertanával azonosnak tekintett. A nagy pedagógus elsősorban a gyermeki lélek fejlődéséből kiindulva mutatott rá arra, hogy a kémia "... tanításának mmlszertani alapelve a gyermek öntevékenysége. A tanítás a gyermek megfigyeléséből indul ki. E megfigyelések a gyermeket problémákhoz vezetik a tanító segítségével. A problémák megoldása végett a tanítóval együtt kísérleteket eszel ki s hajt végre. A kísérleti eszközöket maga készíti.".