Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2004. Sectio Biologiae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Vojtkó András: Az Aggteleki-karszt növényföldrajzi jellegzetességei

Az Aggteleki-karszt növényföldrajzi jellegzetességei 75 nak megfelelő flórának otthont adva. Markánsan uralja a területet a Ménesvölgy alsó szakasza és a Vár-völgy észak-dél irányú része is. Vízhálózata igen gazdag, legjelentősebbek a Jósva és a Ménes-patak. Ezeken túl nevezetes a Kecső-, Tohonya-, Kajta-patak és a Jósvába torkolló kis vízfolyások: Kis-kopolya, Csermely-kút, Bolyamér, Szövetény-patakok. Állóvízzel is találkozhatunk, Aggteleken 2 tó is van, illetve a két falu között találjuk a Vörös-tavat, míg Jósvafőn a mesterségesen kialakított Tengerszem-tavat. Növényzet Zonális társulások A térség, tengerszint feletti magasságából adódóan, a tölgyesek zónájába tartozik: átlagosan 350 és 500 méter között váltakozik. A korábbi jellemzések szerint (Varga és mtsai 1998) sajátosan kis kiterjedésű a cserestölgyesek (Quercetum petraeae-cerris) területe, helyette inkább melegkevelő ('Corno-Quercetum) és gyertyános-tölgyesek (Carici pilosae-Carpinetum) találhatók. A térképezés során megerősítést nyert az előbbi megállapítás, azzal a finomítással, hogy nem általánosítható az egész területre, hiszen nagy kiteij edésü cseres-tölgyesek fordulnak elő, pl. a Holt-Kút-tető és Mézna-tető déli oldalain is. Valószínűleg az Aggtelektől északra eső Poronya-tető, Baradla-tető, Galya-tető stb. vonulat déli oldalain azért nem találjuk meg az említett zárt cseres-tölgyeseket, mert mindannyi lakott településhez közelebb levő terület, és így korábban ki volt téve az erdőhasználat átalakító hatásának. Ezért ezeken az említett területeken csupán a melegkedvelő tölgyest (Corno-Quercetum) találjuk meg, illetve a déli gerinceken még azt sem. A történeti kutatások is megerősítik, hogy a cseres-tölgyesek termőhelyeit, állományait megszüntették az erdészeti és megélhetési tevékenységek miatt. így ezen dombok (hegyek) déli oldalain a legeltetés, illetve a szőlő- és gyümölcstermesztés felhagyását követő néhány évtized utáni állapotot találhatjuk. Ezzel magyarázható a cseres-tölgyeseknek a vegetáció térképen kirajzolódó mintázata. Ehhez hozzájárul még, hogy a terület erdeinek letermelését követően a déli expozíciójú lejtők erősen kopárosodtak, valamint az akkor már fátlan dombok esetleges legeltetését sem tudjuk kizárni, hiszen a hatása fellelhető. A mostani vegetációkép, tehát az egykori erdőhasználatról is tanúskodik, mivel a településektől távolabbi hasonló termőhelyeken zárt tölgyeseket lehet térképezni, ezzel szemben a falvak határában szinte a visszatelepülés stádiumában van az erdő. Ezeket támasztja alá Nagy (2003) tájtörténeti összegzése is. Ennek szellemében az alábbi cseres-tölgyes típusokat lehetett elkülöníteni: igen gyakori a Ligustrum típus, egyes helyeken a Melica unijlora, néhol a Carex montana-s, de ritkábban a Brachypodium pinnatum és Festuca heterophylla fáciest is