Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Sectio Chemiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)
Nagy Andor: Comenius didaktikája
kifejlett fával ezt semmiképpen sem teheted." Az emberi életet Comenius hét korszakra osztva alakította ki az „élethosszig tartó iskolarendszert." Nagyon fontosnak tartotta a „mikor", „mit" tanítsunk kérdés megválaszolását is. így jutott el egy újabb törvényszerűséghez, amely a tananyag kiválasztása, ill. nehézségi foka összefüggésének feltárásával van kapcsolatban. Tanította hogy az életkornak, illetve az értelmi fejlettségnek megfelelően kell kiválasztani a tananyagot, ill. annak nehézségi szintjét. „Semmit se kíséreljünk meg az ifjúsággal, csak amit kora és szellemi képessége nemcsak megenged, hanem kíván is" - írta főművében. „Minden tanulnivalót úgy kell az életkor fokozatainak megfelelően elosztani, hogy csak olyat nyújtsunk, amit az értelmi tanulásra befogad." Nem szabad elsietni semmit, hiszen „a természet sem rohan hanyatt-homlok, hanem lassan halad előre." „Ha a tanító a növendékekkel hol ebbe, hol abba kap bele, végül is semmit se fejez be komolyan." „Az iskolák megjavításának alapja legyen a minden téren megnyilvánuló rend." „Az osztályok számának megfelelően tehát 6 könyvünk lesz írta -, ezek ne annyira az anyagot illetően, inkább annak előadásmódjában különbözzenek egymástól, amennyiben mindegyik tárgyaljon mindenről, azonban mindegyik, amelyik megelőzi a másikat, az általánosabb, közismertebb, könnyebb dolgokat mutasson meg: a rákövetkező pedig vezesse tovább az elmét." A tananyag koncentrikus elrendezésének elvét is megfogalmazta Comenius, miszerint a tantervi anyagot nem lineárisan, hanem koncentrikusan kell elrendezni. Ez esetben is a természetből véve a példát, utal arra, hogy „minden fokozatosan növekszik lényegét és cselekvőképességét tekintve", az emberi agy is csak akkor nyer biztos ismereteket, ha a tananyag „rendezett sorban... kerül elébe." „Elsőben a közvetlen közel levők tanítandók, aztán a közeliek, majd a távolabbiak, végül a legtávolabbiak". Véleménye szerint az összes tárgyakat úgy kell elrendezni, hogy a „következő mindig az előzőkön alapuljanak, az előbbiek pedig a következőkben nyerjenek megerősítést." A tanításban Comenius szerint az egyszerűtől az összetett, a konkréttól az elvont, a könnyűtől a nehéz, a közelitől a távoli felé kell haladni, „hogy az elkövetkező tanulmányok során úgy lássék, 45