Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium.(Acta Academiae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Palotai Ferencné: Németh László pedagógiai gondolatai közt válogatva

csak egyik módja a vezető tárgyak kiépítésének. A másik a térben szinte az elemi részekből építené föl a világ épületét, s a fizikai, vegyi, biológiai emeletek fölött a szociológiáin jutna az időhöz, a történelemhez. Az igazi humán- és reáliskola nem a tantárgyak más-más kombinációjából, óraszámából, hanem e két törzstárgy következetes kiépítéséből születhetne meg. "A két nagyvolumenű tárgy mellett Németh László nagy nyelvtudású apja nyomdokait követve rendkívül figyelmet szentel a nyelvtanításnak is. E tevékenysége folyamán is megfigyelhető a történeti szempont, megközelítés érvényesítése. Az említett tárgyköröket olykor tiszavirág életűbb stúdiumokkal is kiegészítette. "... egy efemer tárgyat, a kísérletként beiktatott lélektant tanítottam nekik -- híres életrajzokhoz (Szent Ágoston, Rousseau, Tolsztoj) magyarázataként. Nyolcadik osztályban a harmadik éve tanított filozófiát dolgoztam ki." Az intenzív együttmunkálkodás során bensőséges kapcsolat formálódott a vásárhelyi diákok és az író között. Erre így emlékszik Németh László: "Annak a pedagógiai kísérletemnek, hogy kevés számú osztályban, de ott 5-10 órában az én nagy, összevont tárgyaim tanítottam, lett egy váratlan következménye; ezek az osztályok maguk sem vették észre: megszerettek." Tehát a szép kísérletnek nem csupán intellektuális eredménye született, de a munka szépségét megsokszorozó "érzelmi hozadéka" is keletkezett. Ehhez valószínűen az is szükséges volt, hogy a diákok beavatottak voltak, lehettek. "Tanítványaim például tudták, hogy nemcsak tanítom őket, hanem kísérlet is folyik, melynek ők nemcsak tárgyai — kutatói - s cinkosai is lehetnek." Németh László kísérletének eredményét az is aláhúzza, hogy Vásárhelyt nem válogatott diáktársasággal dolgozott. A kísérlet semmiképpen sem volt manipulált. Ezt a feltételezést tán az is bizonyítja, ahogy az író "kuktáit", a vásárhelyi diákot jellemzi: "Hogy szorgalmas lett volna, azt nem lehet ráfogni, sőt néha, főleg dolgozatírásnál, bámulatba ejtett a sok ál munka, csalafintaság, amellyel a megkívánt igazi erőfeszítést megkerülte. De erőgazdálkodásukban volt valami lírikus; a fölhalmozott renyheség, ha valami beléjük kapott, nagy tanuló lázakban robbant ki. Jellemet, amely szigorú nevelésben, korán szerzett elveken alapult, nem sokat találtam köztük, de annak az illojális pimaszságnak sem volt nyoma, amelyből pesti iskolákban már kaptam ízelítőt. Fényes szemükben, cigányos modorukban mosolygó paktum ült a közös munkakerülésre, de a szép dolgokban való részvételre is." 115