Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Hekli József: Ödön von Horváth (1901-1938)

In seincn ersten Versuchen, in "Die Bergbahn", "Sladek der sehwarze Reichswehrmann", "Fall E." sind schon die Grundelemente der Horváthschen Dramenkontruktion zu finden. Nacheinander, teilweise sogar nebeneinander, entslanden in den dreissiger Jahren seine besten Volksstücke - "Geschichten aus dem Wienerwald", "Kasimir und Karoline", "Italienische Nacht", "Giaube, Liebe, Iloffnung" und "Der jüngte Tag"-, auf den en die Horváth-Rezeption bis heute im wesentlichen beruht. Sein bestes und erfolgreichstes Volksstück ist "Geschichten aus dem Wienerwald", in dem "Charme und Gemütlichkeit" bloss den brutalen Egoismus von Kleinbürgertypen verdecken, an denen die einzige echt fühlende Gestalt, das Madchen Marianne, seeliscli zugrunde geht. Ödön von Horváth wird als Rcprásentant <Jes kritischen Volksstiicks und als "treuer Chronist" siener Zeit eine dauerhafte Wirkung haben. Seine Dramen werrden auch heute in den berühmten Theatern der Welt aufgeführt. Századunk első harmadának drámaművészete rendkívül változatos és izgalmas, mivel egymás mellett éltek és egymással versengtek a legkülönfélébb irodalmi irányzatok, tendenciák s merész írói útkeresések. Bár születtek e korszakban hagyományosan klasszikus drámák is, de Csehov "drámaiatlan" drámái, Brecht epikus színháza és az "izmusok" jegyében fogant darabok egyre inkább tért hódítottak. Szinte egyidőben jelentkeztek a különleges stílusú és hangvételű drámaírók, akik -gyakran a csehovi és a brechti modellből is merítve — újszerű, nemegyszer meghökkentő dramaturgiai elemekkei kísérletező, formabontó művekben igyekeztek ábrázolni, értelmezni koruk ellentmondásos, eseménydús életét. Ödön von Horváth, a két világháború közötti korszak egyik neves és közkedvelt drámaírója lényegében közéjük tartozott. A rendkívüli érzékenységű, analitikus hajlamú drámaíró, bizonytos tekintetben, magányos jelenség volt a század első harmadának irodalmában, egy különutas, modern kifejezéssel élve egy "outsider". S bár maga Horváth is alkalmanként a kívülálló szerepében tetszelgett, ez az ideiglenes attitűd drámaművészetében nem nagyon érződött. A "szociális drámát" megteremtő Büchnernek, a Woyzeck szerzőjének nyomdokain induló Ödön von Horváth a finom kontraszthatásokra építi műveit, amelyek középpontjában az inflációval, válsággal terhes harmincas évek, azaz a két világháború közötti időszak fojtott légkörének, és a polgári — nyárspolgári — életforma buktatóinak és lezüllésének ábrázolása áll. Az élet zűrzavaros eseményeiben eligazodni nem tudó, magára maradt kisember kételyeit és gyötrelmeit, kilátástalan helyzetét egy nagy hagyományokkal bíró bécsi műfajban, a "Volksstück"-ben fogal6