Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)
Hekli József: Ödön von Horváth (1901-1938)
mazta színpadra, amelyet Horváth újra "felfedezett", egyúttal átalakított, sajátos szintézist teremtve a realizmus és az irónia között. Egykor Raimund, Nestroy s mások írtak, "bécsi" németséggel kedves, gúnyoros népszínműveket, és ezek a szerelmi idillel színezett játékos történetek, amelyeknek központi hőse a közkedvelt, plebejus származású komikus figura volt, a többi népies szereplővel együtt egy illúzióvilágot, hangulatos játékot varázsolt a színpadra. Ödön von Horváth modernül a visszájára fordította a hagyományos "Volksstück"-öt, s modernizált népszínműveiben az invenciózus szerző eltorzította, kisiklatta az andalító idillt, felkavarta, szétzilálta a "szentnek" hitt eszméket, eltorzította a "happy end"-et, hogy ily módon, a XX. század követelményeinek megfelelően áthangszerelt sajátos darabjaiban megmutathassa kora megsüllyedt, tragédiába rohanó társadalmát, s annak szorításábhan vergődő, küzdő-küszködő, a hamis illúziók rabságában tévelygő, feszengő kisemberét, főleg nyárspolgárát, egyúttal komor éleslátással, keserű-lírai iróniával pellengérre állítva is őket. A laza szerkezetű, epikus elemekkel megtűzdelt, könnyed, derűs történetekkel megszínezett, dalbetétekkel átszőtt népszínműveinek mélyén szinte mindig az élet hamis-torz ábrándjainak leleplezése, a nyárspolgári életszemlélet és magatartásforma kíméletlen kritikája munkál. Ödön von Horváth minden egyes drámájában több húron játszik, merészen váltogatva, elegyítve az évődő lírát az ironikus groteszkkel, az abszurdot súrolót a pajzán szatirikussal. Ezt a művészi "elegyet" biztos kézzel irányítja, forgatja a szerző, alkalmassá téve arra, hogy abban világosan kifejezésre jusson legfőbb törekvése: a társadalom és az egyén politikai, szociális és morális krízisének ábrázolása. Önéletrajzi írásában maga a szerző fogalmazza meg "Volksstück"-jei tartalmi és formai lényegét: "Meg kell mutatni, hogy a mindennapi életben a tragikus események hogyan öltöznek komikus formába... Darabjaim tragédiák... csak komikussá válnak, mert ijesztőek... egészében véve az emberi élet mindig szomorújáték, csak részleteiben komédia..." Ödön von Horváth "Volksstück"-jeiben a mesterien váltogatott kedélyes-kesernyés életképek, hangulatos-ironikus epizódok, a nyárspolgári allűröket gúnyoló játékos-bohókás jelenetek felszíne alatt valójában kisszerű, tragikus életsorsok húzódnak meg, s ezeket úgy teszi még pregnánsabbá az író, hogy alkalmanként letépi az álarcot az arcokról és a jelenségekről. Az író szavaival élve, ez a "Demaskierung des Bewusstseins" arra a megdöbbentő következtetés levonására késztette Horváthot, hogy a maszkok alatt a legtöbbször csak a puszta üresség, a kiüresedett lélek tátong. Másképpen fogalmazva: az álarc mögül az esetek többségében nem az elrejtett tudat bukkan elő, hanem alatta is csak a látszat, az áltudat rejtőzik. A látszólag banális, hétköznapi történeteket elmesélő, de valójában a katasztrófába rohanó világ elrettentő képeit megrajzoló drámáinak hősei félresiklott sorsú, lelkileg mélyen sérült kisemberek, az illúziókhoz betegesen ragaszkodó, a látszatba 7
