Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Ködöböcz Gábor: Közelítések Pilinszkyhez

egyik vallomásában Pilinszky is kísérteties hasonlósággal beszél a vers születéséről: "Van, aki inkább a szívével, van, aki inkább az értelmével ír, én valamiképpen a testemmel... Amit írok, a fizikumommal ellenőrzöm." Talán éppen ebben rejlik a Pilinszky-titok nyitja, talán éppen ez a komplex és intenzív emberi jelenlét az, ami igazán hitelessé és emberivé teszi őt és az írásait. A Pilinszky-misztérium felidézésében és a legenda átörökítésében a legilletékesebbek egyike a francia Ingrid Ficheux, aki három évig ismerte a költőt, s rövid ideig a felesége is volt. Az ő emlékezéséből idézek: "A színpadon gitároztam, s a zsúfolt teremben egyszer csak megpillantottam őt. Annyira vonzott a tekintete, hogy csak öt néztem, fogalmam sem volt, kicsoda, később a bátyám bemutatta. Azonnal egymásba szerettünk... Egyénisége olyan erős, hogy máig sem tudom kivonni magam a hatása alól... Izzott körülötte a levegő, nagyon is felkavaró személyiség volt, ugyanakkor közvetlen, bensőséges, lágy jelenség is... Meghatározó személyiség volt az életemben, s bár már nem él, most is igen fontos nekem." Jóllehet, Pilinszky élete végéig megőrizte gyermeki naivitását és védtelenségét, mégis hihetetlenül komplikált személyiség, már-már lélektani fenomén volt, aki nemegyszer lepte meg környezetét teljesen rendhagyó és zavarbaejtő dolgokkal. A tőle szinte elválaszthatatlan Kocsis Zoltán elevenít föl két idevágó történetet: "Amikor Velemben élt, hívott, hogy látogassam meg. Szüleimmel megérkeztünk, s Jancsi közölte, hogy kezdődik a rádióban Bach ll-moll miséje. Mondtam, hogy milliószor hajlottam már, s ha már ilyen messziről eljöttünk, beszélgessünk inkább. Nem tágított, teljes csendben végig kellett hallgatni a zenét, s annak befejeztével mi távoztunk. Ebből állt a velemi látogatás." Ez a fölöttébb jellemző eset is azt a véleményt erősíti, miszerint Pilinszky esetében a legenda leginkább abban rejlik, hogy ő igazán spirituálisán éhe élete nagy részét. A kötetben lévő beszélgetések gyakran visszatérő témája az önpusztító, a magát tudatosan avagy akaratlanul tönkretevő Pilinszky. Bizonyosnak látszik, hogy élete utolsó évtizedében nemcsak oldottabb lett, de meglehetősen sokat is ivott. Egyesek ezt emberi megroppanásával, mások pedig életforma-változásával hozzák kapcsolatba. Jelenits István úgy véli, hogy rimbaud-i értelemben véve Pilinszky önpusztítása nem volt programszerű, Kocsis Zoltán viszont eléggé határozottan állítja az ellenkezőjét. Erről szól a zongoraművész jóbarát másik története. Eszerint amikor Kocsis aláírta a Charta 77-et, Pilinszky nagyon leszidta érte. Egy ízben Szigligeten a Charta 77 körüli vitákból nagy ivászat kerekedett. "Jancsi, bár nagyon bírta az italt, igen részeg lett, sőt még brómot, Andaxint és Noxiront is bevett. Elvesztette az eszméletét. Szerintem egyébként tudatosan tette magát tönkre." Nem valószínű, hogy ezt a kérdést el lehetne dönteni, sőt meglehet, hogy el sem kell dönteni. Mindenesetre idézem a számomra legmeggyőzőbb véleményt, amely Wiener 49