Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Ködöböcz Gábor: Közelítések Pilinszkyhez

is: "...fölösleges a szentségről beszélni, van, aki szent, van aki nem az, van aki bűnbeesve is szent, van, aki szentbeszéd mondása közben sem az." Ezen a ponton lehet érdekes a költő legbelső baráti köréhez tartozó Maár Gyula visszaemlékezése: "János mindig azt mondta, hogy az ember először is tehetséges. De a tehetség csak belépő ahhoz, hogy később moralista legyen. S a tehetség és morál után jön a lelkiismeretfurdalás. Ő ezt az utat valóban végigjárta, annak minden vonzatával." A kép teljességéhez persze még sok minden egyéb is hozzátartozik, ezért a szenvedő, félelmeivel küszködő, aszketizmusra hajló, befeléforduló Pilinszkynek a másik arcát is föl kell villantanunk. Többen is megemlítik róla, hogy gyakran belevetette magát az éjszakába, ahol aztán spontán módon bárkivel szóba állt és nemegyszer lehetetlen női kalandokba keveredett. "Olyan könnyen ismerkedett, ahogyan a temetőben az özvegyek szoktak" — mondja erről Maár Gyula. Nagyon jól rávilágít Pilinszky éjszakáinak lényegére az az eset, amelyet Wilt Pál filmrendező elmesél: "A Batthyány téri csarnok oldalában van egy ócska kis csehó. Egy márciusi hajnalon én is ott kötöttem ki. Mondhatom, az ottani társaság pokoli volt! Három emberrel hátrább beállt mögém Jancsi. Kiváltottuk a sört, és leültünk egy asztalhoz. Pilinszky a részegség lebegő stádiumánál tartott. Ült velem szemben a fehér garbójában, szívta a hosszú Mariboróját. Egyszer csak fennhangon, utolérhetetlen stílusában elkezdte mondani újabb verseit. Úgy éreztem, bennünket most meg fognak ölni. Teljesen lehetetlen volt elképzelni, hogy ebben a csellóban valaki verset mondjon. És teljesen váratlanul fordult a kocka, ugyanis a zsibongás mindinkább elhalt, teljes csönd lelt, az emberek megálltak, kezükben a kriglikkel, és néztek. Az egész kocsma, mint egy állókép, megmerevedett, s nézte az ősz hajú, fehér garbós urat, aki csillogó szemekkel, magas hangján mondjamondja a verseit. Sokan nem is hallhatták, mit beszél, csak a jelenséget látták. Olyan volt ez a pár perc, mintha angyal szállt volna közénk. Ez volt Pilinszky. Felejthetetlen." Akár az előző sztori kommentárjaként is felfoghatjuk Maár Gyula idevágó szavait: "Versmondása a világ csodája volt, ugyanis ő profétikussá vált, amikor verset mondott. Autentikussága a tökéletes kikezdhetetlenségből adódott. Amikor ő verset mondott, maga volt Cipolla." Ami Pilinszky mágikus varázserejét és szuggesztivitását illeti, a Márai Enikő által előadott történet is tökéletesen összecseng a fentebb mondottakkal. "Pilinszky János szerzői estje a Fészek Klubban. O maga olvassa fel verseit. Kinyitja a könyvet, olvasni kezd. Megdöbbenek. Miért gondolják a versmondók, hogy Pilinszkyt nagyon okosan, visszafogottan, egy entellektüel kívülállásával kell mondani? Hiszen itt most annyi szenvedés, szenvedély, bűntudat, hit és kétely zúdul rám, hogy a feszültség szinte fojtogat. Pilinszky nemcsak az eszével van jelen, hanem a szívével, az idegeivel, a zsigereivel is." Ez a megfigyelés olyannyira telitalálat, hogy az 48