Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Ködöböcz Gábor: Közelítések Pilinszkyhez

III. In memóriáin Pilinszky avagy egy legendaépítő legendárium "Sokkal inkább vagyok a legendaépítés, mint a legendarombolás pártján. Talán békésebb korban a legendarombolás a kötelező; mostani állapotunkban azonban egy szép legenda reménysugár is egyben." (Maár Gyula) Pilinszky János augustinusi természetű vallomásos életműve — a Trapéz és korlát (1946) verseitől kezdve A mélypont ünnepélye (1984) című gyűjteményes prózakötetével bezárólag — szinte búvópatakszerűen és észrevétlenül növekedett a '45 utáni magyar irodalom egyik legorganikusabb és legsúlyosabb teljesítményévé. Költői éthoszát ragadja meg, ezért valamennyi műve fölé odaképzelhetjük azt a hitvallásszerű gondolatát, amely a világhiány és a jelen lét vesztés nyomasztó élményéből fogant: "Világomlás idején élünk, s ember szájából a tiszta szó olyan, mint a színarany." A közelmúltban megjelent In memóriám Pilinszky (1990) című kötet arról győzhet meg bennünket, hogy az utóbbi évtizedben Pilinszky János nevének súlyos jelentése, sőt "holdudvara" támadt az időben. A vele való találkozás egy legendával való találkozás, s éppen ez az, ami nemcsak széppé, de nehézzé is teheti ezt a vállalkozást. Minden emlékidéző, tisztelgő avagy legendásító törekvés kapcsán fölmerülhet ugyanis az arány tévesztés veszélye, ami bizonyos csúsztatásokat és torzításokat idézhet elő — pozitív és negatív irányban egyaránt. Az egyébként szemet-lelket gyönyörködtető, külső és belső megjelenésében egyaránt reprezentatív, tiszteletreméltóan teljességre törekvő képeskönyvvel kapcsolatban alapvetően két kifogás merülhet fel. Az egyik észrevétel bizonyos fokig a szerkesztői koncepciót korrigálja, minthogy a misztifikálás imitt-amott tettenérhető törekvésével nem érthetünk egyet. Arról van szó, hogy az egyes interjúszövegekből nem szerencsés címként kiugratni olyasféle gondolatokat, mint például: "Az égbolttal volt eljegyezve", "Mintha egy égő tekintetű koldulóbarát lett volna", "Azon elmélkedett, hogyan lehetne szent". Meglehet, Pilinszkynél a bűn és kegyelem pólusaira épülő mozdulatlan elkötelezettségű költői attitűd bajosan választható el a benne mindvégig intenzíven jelenlévő misztikus filozófustól, mégsem árt, ha minden Pilinszky-rajongó megismeri Radnóti Sándor legendaoszlató tanulmányát, a költő által is elfogadott Szenvedő misztikust. A másik megjegyzés arra vonatkozik, hogy — miközben érdektelenebbnek és ille44