Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Ködöböcz Gábor: Közelítések Pilinszkyhez

ugyanakkor hiányzik verseiből az a fajta megingathatatlan bizonyosság és az a fajta "konzervatív vallásosság", amely a joggal katolikusnak nevezett költészettől (Sík Sándor, Mécs László, Harsányi Lajos) elválaszthatatlan. Mindenféle keresztény dogmától távol álló, lényének legmélyéről fakadó intellektuális típusú vallásosság az övé, amely a gyötrő ambivalenciák miatt nemegyszer az eretnekség bélyegét is magán viseli. A vele készült beszélgetésekben számtalanszor megismételte: "Nem vagyok keresztény (katolikus) költő, de szeretnék az lenni. Ez a világ egyik legnehezebb dolga. Lehet, hogy egyszer ki fog derülni: Assisi Szent Ferenc volt az utolsó." Vallomásaiból az is nyilvánvaló, hogy a maga módján hitt az Istenben, de számára Isten a tények mögötti valóságot jelentette főként, aki "tökéletesen tartózkodó, tökéletesen csendes; tulajdonképpen semmi fegyvere nincs, csak jó és van". Az isten nélküli világ rettenete és a senki földjére vetettség tudata eredményezi azt, hogy Pilinszky határhelyzetben írja verseit: élet és halál, lét és semmi, bűnösség és kegyelem határán. A költő világában mindvégig intenzíven jelenlévő istenélmény első kötetében (Trapéz és korlát, 1946) a Stigma című versben jelentkezik a legteljesebb formában, már-már vezeklésszerű személyességgel. A megváltókeresés hiábavalósága, a remélt találkozás képtelensége, az elérhetetlenség fájdalma a Sion-hegy alatt című Ady-vers élményhelyzetére emlékeztet. A bizonyosság- és oltalomkereső lélek istene némának és részvéttelennek bizonyul; a kinyilatkoztatás és a gyámolító gesztus elmarad. "Ő visszanéz az esten át, / csak néz és meg sem ismer." A hitprobléma és az istenélmény később is gyakran felbukkan Pilinszkynél; így például a Miféle földalatti harc zárlatában ("Mit rejt előlem istenem, / mit őriz még a holnap?"), vagy a Téli ég alatt című költemény illúziótlanságot kinyilvánító, vigasztalanul heroikus soraiban ("Tovább nem ámítom magam, / nincsen ki megsegítsen, / nem vált meg semmi szenvedés, / nem véd meg semmi isten."). Ide kapcsolható a Halak a hálóban kiábrándult gondolatisága is, amely a megváltó kegyelem keresztényi mítoszát tagadva jut el az egyetemes emberi szenvedés megválthatatlanságának keserű kimondásáig ("Bűnhődünk, de bűnhődésünk / mégse büntetés, / nem válthat ki poklainkból / semmi szenvedés."). Ez a fajta egzisztencialista színezetű, tragikusan komor létérzékelés, illetve a transzcendenciára mindhiába tekintő reménytelenség szívódik föl a "sötét szenvedés" élményköreiből táplálkozó későbbi költeményekben is. Messzemenőkig egyet lehet érteni Radnóti Sándor felfogásával, aki Pilinszkyben a szenvedő misztikust látja dominánsnak. Ezt a vélekedést igazolják a Harmadnapon (1959) versei is, mindenekelőtt a világképi és poétikai szempontból egyaránt összegező érvényű Apokrif, amely az emberi létezést a végítéletig tartó szenvedéstörténetként jeleníti meg. Az abszolút és abszurd magány, a reménytelenségérzet, az otthontalanság és az állandósult szenvedés élmény- és motí42