Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Holló Ervin: "Olyan vagyok, mint egy regény..." Narratív szerkezet és motívumok Esterházy Péter Ilrabal könyve című művében

nak. Minden egy. Nem azonos, nem egyforma. Ami különböző, az különbözik. De itt van bennem. Egy." (163. oldal) Istenre mint abszolutumra magától értetődően érvényesek ezek a szavak, de az íróra is vonatkoztathatóak, aki Istenhez hasonlóan képes a teremtésre, aki a világ legkülönfélébb dolgait, személyeit, történeteit hordozza intellektusában, és lényegid át műveibe. És mindez az író, mert róla árulkodnak azok a tárgyak, sorsok, történetek, amelyeket fontosnak tart képzeletében elraktározni, vagy amelyeket öntudatlanul, spontán természetességgel szív magába. Az író szeme, mint Istené, mindent egyben lát, mert mindent vizsgál, minden egymástól akár térben és időben óriási távolságra létező (valaha létezett, a jövőben talán létező) dolgot. A modern író szimultán-szintetikus "pillantása" ez: "...mindent egyben látott, tér tengerét, idő áramát, rózsaágat, a Eckete-erdöt és a Fekete tengert [ J látta az orosz tankok prágai, budapesti, moszkvai(!), San Diegó-i(!) bevonulását [ ] egy igyekvő petesejtet, egy holttestet [ J Fermi atommáglyáját és a Ganyelin triót [ ] Luther kedvenc italát, az einbecki sört, vízágyúkat a Kaprovka utcában, látta az írót, látott engem, Kádár János beszédeit [ ] az összes a Földön föllelhető kavicsot [ / látott minden mondatot, melyet valaha leírtak, kimondták, elhallgattak [ j és azt a mondatot, melyet rajta kívül senki sem látott, melyben az. író és Anna szavak voltak, és látta saját magát" (186—188. oldal). Ez a mindent átfogó és egyben látó-láttató viszonyulásmód mutatkozik meg a mű narrációs formájának állandó változtatásában és a motívumok szinte szétválaszthatatlan keveredésében, az idősíkok és történések folyamatos váltakoztatásában. Az író — úgy tűnik — mindent akar, az összes "történetet"; a világ teljességét, az emberben meglévő valamennyi vágyat, emlékei, szorongást szeretné mondatokba formálni, és segítségükkel a világ lényegét megragadni. Úgy látja a világot, "ahogy az istenség láthatja", és úgy láttatja az olvasóval is. A teljességet, a "szét-nem-választottságol" célozza meg Esterházy Péter, bizonyos értelemben szakrális irodalmi eszközökkel, a mitikus világkép szinkretikus látásmódjához való visszatérés útján. Az író állal a műben idézett John Phil szerint a bűnbeesés az ember minden képességére érvényes, így a teremtett világ valósága, realitása megszűnt számunkra, "ez a bukás tette lehetővé az írók létezését, hogy hozzáfogjanak nagy, csodálatos és teljesen reménytelen munkájukhoz" (168. oldal). Az író eszerint "létünk realitását" akarja visszaszerezni számunkra, vele együtt képességeink csorbítatlanságát, végső soron ártatlanságunkat és ez úton a világot. Szokatlan hitvallás ez az írói el34