Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)
Mariska Zoltán: Morálfilozófiái paradoxon Nietzschénél
mctapont, mely egyfajta erkölcsiség megítéléséhez szükséges. Egyszerűen nem igaz, hogy Nietzschénél maga az erkölcs áll szemben az élettel, sokkal inkább arról van szó, hogy egyfajta erkölcsiség, az aszketizmus morálja kerül szembe az élettel. Ha a Szerző így mutatja be a Filozófust, téved. Az erkölcs tényleg egy adag zsarnokság a természettel szemben, azonban az a kérdés, hogy mekkora ez az adag? A Filozófusnál megint az a folyamat az érdekes, ahogyan végül is szembe kerül az uralkodó erkölcs az élettel. A folyamat az immoralizmus metapontjáról tárható fel, mint ahogy a jövő felé mutató program is innen fogalmazható meg. A Szerző nem mutatja ki a probléma folyamatszerüségét a Filozófusnál. A Tízparancsolat, a Hegyi Beszéd, a morál szókratizmusa, Kant kategorikus imperatívusza és Schopenhauer önzetlenség-erkölcse egy hosszú folyamatban találkoznak egymással, s nem egyszerűen ad hoc jellegű, spekulációs alapokon álló, önkényesnek tűnő összevetések, hanem a fennállót eredményező, egymást erősítő hatások. A fennálló erkölcsben pedig elviselhetetlenül nagy adag zsarnokság van a természettel szemben. A Szerző minden esetre saját nézetét fogalmazta meg, amikor is arról ír, hogy a morál úgy általában az élet egészéről mond ítéletet. Idézem mondatát: „A speciális életformák elvetésével az életről mint egészről ítél a morál." Elég nehéz azonosítani az idézet igazi tulajdonosát, az üzenet azonban más, mint amit a Szerző neki tulajdonít. A Filozófus éppen azért nevezi az élet értékének problémáját beláthatatlannak, hogy lezárja ezt az utat, ne is akarjuk felvetni. Ugyanakkor az ember mégsem morálfilozófiai, hanem antropológiai megközelítésben értékelő lény: azaz tud nemet mondani - ugye minden az emberi fejeken keresztül történik? -, így része az ember az életnek. Az így konstituálódó morál - vagy nevezzük itt inkább erkölcsnek önmagában még nem az életről mond ítéletet, legfeljebb egy bizonyos erkölcs vált életeilenessé. Erköics és élet kapcsolatánál nem árt hangoztatni, hogy az összevetés teoretikus, a gyakorlatban, létszerűen morálok vannak, melyek elemzése igényli a metapontot, a „kívülről" mozzanatát. Ha tehát a Szerzőnek az volt a szándéka, hogy a mai filozófiai etika nevében (nem mondja meg, mire gondol) legitimálja az egyes tiltásokat és parancsokat, úgy ezt a Filozófussal szembehelyezkedve teszi. Már az sem világos, hogy a speciális életformák elvetésével miért ítél a morál (kinek a morálja?) az élet egészéről, s ha ítél , ez miért baj. Nem lehet itt - szöveg nélkül - megnyugtatóan tisztázni a problémát, csak a szimptomatikus jelenséget rögzítsük: a zavart valójában egy idegen szempont - lásd a mai filozófiai etika kifejezést - becsempészése okozta. Mellesleg teljesen elfelejtődött az a tény, hogy az immoralitás nemhogy az életen, de még az erkölcsön sem akar kívül lenni, (legfeljebb a morális-amorális megkülönböztetésen) s ő maga mondja, mennyire értelmetlen az élet értékének puszta felvetése. 58
