Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Thiel Katalin: Az „antropológiai alapállás" megvalósítási kísérlete Hamvas Béla életművében

vek és reveláció értékű művek egybecsengő tartalmára utal. Guénon nyomán, de tőle mégis eltérően valamiféle ősi mértéket, a létezés „fundamentumát" jelöli vele. Kissé hasonlatosan Hérakleitosz örök logoszéhoz, ami mint tudjuk elvileg „hallható és tudható", de amely mérték az emberek számára közvetlenül nem észlelhető, a tudat számára egészében át nem fogható. A Mágia szutra című 1950-ben befejezett írásában tesz kísérletet a hagyományban foglalt tanítás életrendi alkalmazásának leírására. A mű „A hagyomány alkalmazása" alcímet viseli, s tanító jellegű vallásfilozófiái könyvektől (Szutrák) kölcsönözte nevét. A „mágia" szó magára az alkalmazásra, a gyakorlatra utal. Kemény Katalin - Hamvas felesége - az „életvezetés fonalának" nevezte ezt a müvet.

1 A Mágia szutra központi gondolatai az ind filozófiára, az Otestamentumra, Szent Pálra, Jakob Böhmére és Franz von Baaderre támaszkodnak,

2 ugyanakkor felismerhetők a műben kierkegaard-i, nietzschei és heideggeri hatások is. Hamvas ebben az írásában egyértelműen realizálásra szólít fel. Nézzük milyen értelemben használja ezt a fogalmat? A realizálás a Mágia szutra egyik központi szava, melyet több értelemben is emleget, leggyakoribb szinonimái a következők: metanoia, re integráció, transzmutáció. E három fogalom közül a metanoia (megbánás, fordulat) utal az önvizsgálat szerepére, a reintegráció az eredeti állapot (antropológiai alapállás) megvalósításéira, a transzmutáció pedig arra az átváltozásra, átlényegülésre, átalakulásra, mely nem más, mint az autentikus állapot felé való közelítés. A realizálás „átvilágítás" abban az értelemben, hogy az ember önmagára ,ébredve', önmagára reflektálva saját lelke mélyére ,néz', s „megvalósítás" abban az értelemben, hogy a más iránt támasztott követelést először önmaga váltja be. A realizálást Hamvas második születésnek nevezi: „A hagyomány azt tanítja, hogy teljes értékű ember az, aki kétszer született, először test szerint, aztán szellem szerint. A realizálás középpontja ez a második születés"

3 írja. A „második születés" hivatott ezek szerint helyreállítani a „normális emberi alapállást", a „status abszolutust". Ez a „helyreállítás" azonban félreérthető. Hamvas elképzelése szerint a „normális alapállás", az ember „abszolút státusza" nem hozható létre egyik pillanatról a másikra, sőt nem is mondható, hogy egyszer s mindenkorra megvalósítható. Az életben nem érkezik el az a pillanat, amikor azt mondhatjuk, ,kész vagyok', igaz, teljes és egész vagyok, s már nincs semmi dolgom az életben. Az alapállás helyreállítása naponkénti és pillanatonkénti feladat, hasonlóan Kierkegaard hit felfogásához „a mozdulatot újra és újra meg kell tenni."

4 A realizálás két legfontosabb kritériuma a „transzparens egzisztencia'''' és az „univerzális orientáció". Minden további fogalom ide vezethető vissza. A transzparens egzisztencia nem más, mint az ember törekvése az állandó nyitottságra, „fedetlenségre". Ez valamiféle „átvilágított életrend". E fogalom