Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)
Gyenge Zoltán: A nyárspolgáriság dicsérete - avagy erény: „csöndesen ülni a mocsárban"
zóan nyilatkozik Kierkegaard is - éppen az ő „szolgái", a papok ölték meg ateizmusukkal. Kierkegaard írja: „A krisztushit nem úgy érkezett a világra, ahogy a pap nyafogja és hazudja, mint szelíd vigaszok remekbe szabott példánya, hanem mint ami abszolút." A papok bűne Kierkegaard szerint, hogy a „kereszténységből pogányság lett", hogy a papok prédikációi, amelyek a győzedelmes egyház diadalát hirdetik, hazudnak, és végükre jobban illene a „hurrá", mint az „ámen". A polgár tehát megteszi azt, amit elvárnak tőle, jól nevelten elmegy a templomba születés, házasság és temetés alkalmával, hogy ne csak ő, de mindenki más is tudja, hol az ő helye. Korunk hőse hát ő, az erényes ember, aki finoman hunyorogva kifinomultan megítéli a bolondokat, ő mint normális, a norma szerint élő, az abnormálist, azaz az ő értékrendszerétől, erényfelfogásától eltérően élőt. Ezt ahogy kedve tartja - hol meggyőzni, hol kiirtani igyekszik. A polgár eszményét oly nagyra tartja, hogy néha még jelszóként is használja, s tömegeket tud meggyőzni vele arról, hogy ő az a felkent, aki tudja, hogy mi a boldogság és ő az, aki képes is ezt a boldogságot mindenki számára elérhetővé tenni. Mindenben a már meglevőhöz ragaszkodik, nem törődik azzal, hogy a fiatal konzervatívnál és idős forradalmárnál nincs nevetségesebb; az értékkonzerválást hirdeti, s nem vesz tudomást a „korszerűtlen emberről", aki a konzervatívnak halkan ezt üzeni: „A konzervatívok fülébe súgva. - Amit azelőtt nem tudtunk, amit ma tudunk, tudhatnánk - visszafejlődés, visszafordulás (...) nem lehetséges. De a pap és moralista hitt ebben - vissza akarták vinni, visszasrófolni az emberiséget az erény egy korábbi mértékére. Az erkölcs mindig Prokusztész-ágy volt. Ebben még a politikusok is utánozták az erény prédikátorait: még ma is vannak pártok, amelyek minden dolog rákhátrálásáról álmodnak, mint célról." Az erény mint Prokusztész ágya, ami rövid, azt megnyújtjuk, ami hosszú, abból levágunk, hogy minden az egyenlő mértéknek feleljen meg, és semmi se lógjon ki a sorból. Ezt kívánja a tömegízlés, a tömeg elvárás. A mérce a mennyiség és nem a minőség, az általános és nem az egyes. A magára adni akaró, a puszta vegetációval, a vakondok léttel, vagy a samsai féreg- ( Ungeziefer ) perspektívával meg nem elégedő individuum nem tehet mást Nietzsche szerint, mint elvonul az egyenlőség e „tarantella pókjai" elől, és csak reménykedik abban, hogy a „nagy elkülönülőkből egykor nép lesz". Vagy Kierkegaard szerint egy teljesen szuverén világot alkot, amely elzárja a külsőt a belsőtől, az egzisztencia, a bensőségesség, a tiszta individualitás világát, hol végül otthont lel a vándorként kóborló lélek; megnyugszik, önmagára talál. Vállalja a kockázatot, kilép a mocsárból, még akkor is, ha ezért - jobb esetben - idiótának nézik, rosszabb esetben - a platóni történetnek megfelelően - elveszik életét. De nézzük, mi is az erényes lét lehetséges alternatívája Kierkegaard szerint. Kierkegaard kiindulópontja - amivel persze lehet vitatkozni hogy 34
