Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Bodó Pál: Politika, morál és jövőkép Bibó István életművében

bennük élő rezonanciái aktuálissá teszik e gondolatokat. A legfontosabb kérdés e téren: mi okozza bennünk azt a nosztalgiát az interpretációt illetően? Hiszen olyan sok a Bibó-olvasat. Sokak szerint életműve a legnemesebb értelemben vett publicisztika, s benne a szó igazi jelentésének megfelelően közírót kell látnunk, aki esztétikai élményként teremti meg egy sor területen az elmélet közegét. Mások megközelítéseinek jogi, alkotmányjogi, esetleg nemzetközi jogi dominanciáját emelik ki, s szerintük Bibó István jogfilozófus, aki Celsen tiszta jogtanának híveként a jog platonikus értelmezését közvetíti. Ugyancsak előfordul, hogy filozófiai olvasatot helyeznek előtérbe, de - mint a jogi primátus esetében is - különböző hangsúlyokkal. Láthatunk benne történelem-filozófust, aki Ferrero tanítványaként a hatalmak megosztásának elméletével értelmezi az alkotmányos rend formaváltozásait, főként a XIX. és a XX. században. Olvashatjuk Bibó István műveit a politikai filozófia „szemüvegén" keresztül nézve, s ekkor a politikai hatalom, a politikai tevékenység jellege, a politikai intézményrendszer kérdései lesznek a középpontban.

2 Ma, a 90-es évek végén elérkezett az idő, hogy Bibó gondolatai kikerüljenek az általános, érdekfuggő megközelítések kereszttüzéből. A tudományosság normáinak megfelelő hermeneutikai értelmezés - noha számos kitűnő kezdeményezés áll rendelkezésre — még nem vezetett megnyugtató eredményre. A Bibó-értelmezések körüli bizonytalanságban kétségtelenül szerepe van magának Bibó Istvánnak is. Alkotói módszertanát - noha e téren sincs még átfogó kép - általában két pólus köré „rendezetten" értelmezhetjük. Az egyik póluson állnak az úgynevezett descriptiv, leíró jellegű metodológia hívei. Szerintük Bibó feszes, jól behatárolt jelentésre törő mondatai alkotják azon értelmezési nehézségek kiindulópontját, amelyek az interpretációt nehezítik a kritikai-szociológia vagy ténybeli kérdések területein túl. Tapasztalható olyan törekvés is, amely szerint Bibót jellemző stílus alapvetően normatív 3, s e normativitás sokszor argumentativ alapok nélkül az axiomatikus kiindulópontokat követő reduktivításhoz vezet. Bár vélhetően a két lehetséges értelmezés egyszerre, ugyanazon író közeg változó súlypontok szerint elrendezett mozzanata - ami tovább takarhatja az interpretáció zavarait -, e téren is csupán hipotetikusan fogalmazhatunk, felvetve a kérdést illető tudományos módszertani kutatások szükségességét. Magára a módszerre vonatkozóan is számos értelmezés született - gondoljunk például Eörsi István, vagy akár Vas István értelmezésére az Emlékkönyvben -, amelyeket olvasva felvetődik a kérdés: honnan ered Bibó István axiológiája? E téren - a hatástörténet terén is - sok feladat hárul a kutatókra, bár elemzések születtek A hatalom humanizálása c. tanulmánykötetben.

4 Visszatérve kiindulópontomhoz: korkérdéseink, önismeretünk problémái Bibó Istvánhoz utalnak minket, noha a „hozzá" intézett kérdéseinkre is csak