Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Koncsos Ferenc: Az erkölcstanoktatás apológiája

kísértete a kritikai és radikális gondolkodói hagyományt folytatja, amely gyakran megidézte a transzcensus testetlen erőit, a kísérteteket, metaforikusán kifejezve olyan szent helyeket vagy megváltó, megmentő hatalmakat, amelyekről nem tudunk semmit, de megóvnak bennünket a hamist szent újjászületésétől és olcsó ígéreteitől. A kísértet nem ölthet testet, nem asszimilálódhat, mert csak így kerülheti el a totalizációt, mentheti meg a szellemet. Éppen ez a nem halandó szellem teszi lehetővé az ember számára, hogy morális lénnyé váljon, hogy halandóként úgy cselekedjen, mintha halhatatlan lenne. Visszaadni az etikai középpontot A modern erkölcsfilozófiák fő áramlata szerint a modern kultúrának és ezzel együtt a modern etikának nincs középpontja. Ugyanakkor nem lehet megkérdőjelezni azt az állítást sem, hogy a 19. század előtt volt az etikának középpontja és abban fontos helyet foglalt el a másik emberhez való viszony. A modern emberek világában Heller szerint

7 három, korábban marginális élmény vált meghatározóvá: a kozmikus esetlegesség és a társadalmi esetlegesség élménye, valamint a hagyományos, fix értékrend bomlása. Az esetlegesség élménye rádöbbentette a modern embert, hogy magára maradt, hogy cselekvéseihez egyre kevesebb külső támaszt talál. Értékeink, erényeink és kötelességeink között egyetlen sincs, ami kiállná az ész kritikáját. A magára maradt embernek szüksége van legalább egyetlen erkölcsi támaszra önmagán kívül. A problémára a kanti morálfilozófiának és a személyiségetikának is van megoldása. Mindkettő azt vallja, hogy az erkölcsnek van abszolút alapja, ha azt nem is tudjuk, hogy ki vagy mi a morál forrása. Az erkölcs esetében az ember a transzcendenssel áll kapcsolatban. Kant az ember ontológiai megkettőzésével állítja vissza az erkölcsi középpontot, a személyiségetika viszont a tisztességes élet forrásának az egyedet, az egységes embert tekinti a maga egyediségében, egyszerűségében. A személyiségetika számára a valódi erkölcsi kérdések az ember középpontjára vonatkoznak. Heller szerint a valódi erkölcsi kérdésfelvetés egy gesztussal kezdődik, egy transzcendens mozzanattal, melynek racionalizálása magát a kérdést érvénytelenítené. A valódi kérdés felvetés a transzcendenciában van megalapozva.

8 Ez adja az erkölcs szilárd, immanens alapját. Nem lehet racionális választ adni arra a kérdésre, hogy az erkölcsi alany miért kötelezi el magát a morális abszolutumnak. A premodern korban az erkölcs mint abszolutum elfogadása gesztusának nem volt tudatában az ember, a modernizmus viszont megkívánja, hogy állandóan emlékeztesse magát az első gesztus transzcendens és abszolút jellegére. így képes megőrizni az erkölcsöt a pusztán immanens kognitív követelmények uralmától, megkérdőjelezni, próbára tenni és visszautasítani