Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

Koncsos Ferenc: Kitartás a bizonytalanságban

deti gondolkodó, de filozófiája szorosan kapcsolódik a 20. századi új szisztematikus gondolkodás vonulatához, amely a filozófiai vizsgálódások számára új lehetőségeket tárt fel. Révay gondolatvilágának felvillantása előtt ezért röviden vázoljuk az új metafizikai gondolkodás sajátosságait. A 20. század első felének filozófiai világában a metafizika lehetetlensége elfogadott tétellé vált. Elutasításának alapvető oka az volt, hogy a metafizika lényegével, a grandiózus igényekkel ellentétesnek tűntek eredményei, ugyanis a nagy filozófiai rendszerek mindegyikében kimutatható a rendszer belső inkoherenciája. Bár a metafizika elutasítása természetes reakció volt, nem lehetett ugyanakkor biztosíték arra, hogy egyben igazolható is az elutasítás. A század elején a filozófiai érdeklődés az ontológia irányába tolódott el. Új ontológiai gondolkodásról tanúskodik Husserl materiális és formális ontológia kidolgozására irányuló kísérlete, vagy a 20-as évek végén Heidegger törekvése a fundamentál-ontológia megalkotására. Az új ontológiák olyan egykori metafizikai kérdésekre kerestek választ, melyek a gondolkodók szerint még megőrizték értelmességüket. Nicolai Hartmann hatására korszakváltás következett be a filozófiában. Egyaránt véget ért a kritikátlan metafizika-ellenesség és a kritikátlan metafizika kora is. A két világháború közötti bölcselet nagy hatású gondolkodója a nagy rendszereket építő filozófiákat idejét múltnak tekintette, a konstruktív gondolkodást, melynek célja egy meghatározott világszemlélet megalapozása volt, elutasította. Ugyanakkor nem vetette el a metafizikát és a szisztematikus gondolkodást sem. A konstruáló rendszergondolkodás hitelvesztésének okát abban látta, hogy művi egységet teremtett a természetes sokszínűség rovására, ezzel a világ igazi mivoltát szem elől tévesztette. Nem kutatta a világösszefüggést, hanem már eleve ismertnek tekintette. A világösszefüggés anticipált sémáját alapul véve átrostálta a jelenségeket. A rendszernek megfelelőt általánosította, ami nem illett bele, azt pedig elutasította. A problémákat elutasító elmélet az elutasíthatatlant utasította el, önmagán követett el erőszakot, ezzel önmegsemmisítővé vált. Jól látható ez a jelenség a különböző „izmus"-okban. A szigorú idealizmus elvetette annak vizsgálatát, hogyan keletkezik a tudat a tudatnélküliből. A materializmus figyelmen kívül hagyta, hogy az élővilág önálló struktúrájának kérdése nem érthető meg pusztán anyagi törvények alapján. A pragmatiz94